Az EVT elnökei kiadták pünkösdi üzenetüket

Létrehozás: 2010. május 20., 09:27 Legutolsó módosítás: 2010. május 20., 09:32

Genf – Az Egyházak Világtanácsa elnökségének mind a nyolc tagja aláírta azt a pünkösdi üzenetet, amit az egyházi világszervezet 349 tagegyházához juttatott el. Forrás: reformatus.hu, oikoumene.org

Az Apostolok Cselekedetei 2,38 Igéjével köszöntik az olvasókat: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” A megtérésre hívás ma sokkal jelentősebb, mit bármikor, mert enélkül valóban nem lehet Jézus Krisztus követéséről beszélni. A megtérés révén fedezzük fel, hogy van-e eltérés aközt, amit hirdetünk és amit megélünk. Megtérésre van szükségünk kicsiny hitünk miatt is, a világ szellemével kötött kompromisszumaink miatt, s ama gyakori közönyünk miatt is, hogy nem törődünk kellőképpen az igazságossággal, a szolidaritással, a kitartó szeretettel, és megfáradunk a tisztelet gyakorlásában. Csak ha a megtérés és a bűnbánat mély lelkülete születik meg bennünk, tudjuk felfedezni Feltámadott Urunk, a Kyrios arcát, s csak akkor tudjuk új lendülettel imádkozni: Jöjj, ó, Szentlélek, formáld át a világot! Az EVT pünkösdi üzenete a lelki kérdések mellett nagyon konkrét, mai problémákkal is foglalkozik. Arra hív fel, hogy a nukleáris fegyverekre fordított összegeket a szegénység felszámolására és a konfliktusok áldozatainak támogatására kellene fordítani. A fegyverkezési kiadásoknak ilyen „átváltoztatása” szenvedő milliókon segíthetne. A levél aláírói hangsúlyozzák: a tömegpusztító fegyverek gyártása az élet isteni ajándéka elleni támadás. Az a hit hamis és téves, ami azt hiszi, hogy a békét csak atomfegyverekkel lehet megőrizni. Az EVT elnökeinek pünkösdi levele jókívánsággal zárul: „A Szentlélek, aki pünkösdkor szállt alá, töltsön be titeket világossággal, reménnyel, örömmel, s adja meg, hogy Urunkat dicsőíthessük azzal, ahogyan ebben a világban szeretettel szolgálunk. Mindnyájatoknak igazán áldott pünkösdi  ünnepet!” A nyolc aláíró elnök között van polinéziai, benini, indonéziai, kubai, etiópiai, angol és amerikai lelkész, felekezetét tekintve metodista, református, evangélikus, ortodox, anglikán és egyesült egyházbeli személyiség is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben