EVT konferencia az őssejt kutatással összefüggő teológiai kérdésekről

Létrehozás: 2009. november 13., 11:15 Legutolsó módosítás: 2009. november 13., 11:16

Volos – November 9-11. között a görögországi Volosban található teológiai akadémián nemzetközi konzultációt tartottak keresztyén, iszlám és zsidó kutatók részvételével „Az őssejt kutatás az emberi élet szolgálatában?” című témáról. A 40 résztvevő között orvos, teológus, etikus tudós volt. Forrás: ÖRK.ch, reformatus.hu

A konzultáció célja, hogy hatékony interakciót, együttműködést hozzon létre a különböző tudományterületek között. Ezzel a munkával csatlakoznak ahhoz a programhoz, amit 1979-ben a cambridgei (USA) Technológiai Intézet indított útra „Hit, tudomány és jövő” címmel. Ezt tovább vitte a 2007-ben a dél-afrikai Johannesburgban megtartott nemzetközi konzultáció a genetikáról, az új biotechnológiákról és az egyházak kapcsolatáról.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben