Enkét gyászolja Németország – Margot Käßmann tartott gyászistentiszteletet a focistáért

Létrehozás: 2009. november 12., 12:22 Legutolsó módosítás: 2009. november 12., 12:27

Hannover – A Németországi Protestáns (Evangélikus) Egyház vezető püspöke, Margot Käßmann a hannoveri Marktkirchében gyászistentiszteletet tartott a német nemzeti futballválogatott kapusának, Robert Enkének az emlékére. A 32 éves profi a Hannover 96 játékosa volt és kedden halt meg a Hannover melletti Neustadt am Rübenbergében, amikor egy vonat halálra gázolta őt. A rendőrség öngyilkosságra gyanakszik. Forrás: epd.de, dpa, evangelisch.de, jesus.de

A hannoveri gyászistentiszteleten a templom falai is belerezdültek, amikor felcsendült a „You'll never walk alone” – himnusza és együtt énekeltek a futballválogatott vezetői, valamint a templomban mintegy 800 ember, a templomon kívül pedig több mint háromezren.

„Gyászoljuk azt az embert, aki fiatalnak és felnőttnek egyaránt sokat jelentett” – mondta Margot Käßmann az ökumenikus megemlékezésen, majd a rajongók indulóját idézte: „Sosem leszel egyedül az úton, ez Isten legnagyobb kijelentése, amit ma nekünk mond.” Käßmann a tragikus öngyilkosság után csak azt tudta kívánni a focista özvegyének, hozzátartozóinak és rajongóinak, hogy ezt a tapasztalatot valóban megérezzék.

„Enke halála is mutatja, mennyire törékeny és veszélyeztetett az élet. A szerencse, a siker és a szeretetteljes közeg mögött mélyen egyedüllét és kétségbeesés fekhet, amelyek az embert határaihoz sodorják. Szomorú, hogy Enke nem mert a depressziójáról és a betegségéről beszélni. Szomorú, hogy Enke nem beszélt beteg gyermeke elvesztéséről nyíltan. Félt attól, hogy gyengeségnek fogják őt emiatt az emberek tartani és ezzel veszélybe sodorhatja kislánya, Leila örökbefogadását is.”

Käßmann azonban fontosnak tartotta azt is elmondani, hogy óva int mindenkit attól, hogy Enke útját válassza.

„Robert Enke semmiképpen nem akarná azt, hogy valaki is ezen az úton kövesse őt. Ő szerette az életet” – magyarázta a püspökasszony.

Utána a katolikus pap, Heinrich Plochg imádkozta a közbenjáró imádságot. A pap elhozta magával azokat a kesztyűket is, amelyeket az egykori kapustól kapott: „Vasárnap a kapuja mögött ültem. Nagy veszteség ő, nem csak a családja számára” – mondta Plochg.

Enke felesége, Teresa gyújtott először gyertyát a kapusért, majd Enke szülei és menedzsere, Jörg Neblung. A Német Futballszövetség vezetősége is jelen volt az áhítaton, az elnök Theo Zwanziger, a vezetőedző Joachim Löw és asszisztensei, Hans-Dieter Flick és Andreas Köpke, a csapat menedzsere, Oliver Bierhoff valamint a csapatkapitány, Michael Ballack is tiszteletüket tették barátjuk előtt.

A templom előtt több mint háromezren várakoztak, akik közül többen Enke mezét, vagy klubja, a Hannover 96 mezét viselték.

Az áhítat után 10.000 ember vett részt a gyászmenetben. Az emberek a Kröpcke-térről az AWD-aréna északi bejáratáig mentek, elükön Jörg Schmadtke, Andreas Bergmann és Hans Siemensmeyer állt. Az aréna bejáratánál 18 könyvben lehetett búcsúszövegeket írni.

„A nagy részvételből is látszik, hogy Robert Enke sokat jelentett az embereknek. Nem csak Szászországban volt ő jelentős” – mondta Karl Rothmund, a Német Futballszövetség alelnöke.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben