Elhagyta nevéből a „keresztény” szót a nagy múltú brit karitatív szervezet

— Felvéve: , ,
Létrehozás: 2011. január 10., 10:48 Legutolsó módosítás: 2011. január 10., 10:50

London – A brit YWCA (Fiatal Nők Keresztény Szövetsége) ezentúl a Platform 51 nevet viseli. Forrás: Magyar Kurír

Az 1855-ben alapított szervezet – melynek eredeti célkitűzése az első ízben Londonba érkező fiatal nők segítése volt – azért választotta a Platform 51 nevet, mert a népesség 51%-a nő, és „ezen a fórumon nők elmondhatják a gondolataikat, és segítséget kapnak életükben a továbblépéshez”.

A névváltozás minden bizonnyal elgondolkodtatja a szponzorokat, akik közül sokan éppen keresztény kötődése miatt támogatták karitatív szervezetet – írja a The Telegraph internetes lap.

A nemzetközi YWCA genfi központjának szóvivője ugyanakkor azt nyilatkozta a Daily Mailnek, hogy a világ más országaiban működő 124 tagszervezet egyike sem követi a brit példát: „Szóba sem jön, hogy megváltoztassuk a nevünket. Ez a név lehetőség, hogy felmutassuk a keresztény értékeket és elveket.”

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben