Együttműködési megállapodást írt alá a Kultúra Pápai Tanácsa és a NeoStem őssejtkutató központ

Létrehozás: 2010. május 31., 10:54 Legutolsó módosítás: 2010. május 31., 10:56

Róma – New York – A New York-i székhelyű NeoStem nemzetközi biofarmakológiai cég és a Kultúra Pápai Tanácsa május 25-én közleményben jelentette be közös kezdeményezését, amelynek célja, hogy kiszélesítsék a kutatást és egyre inkább felhívják a közvélemény figyelmét az őssejtek felhasználásával alkalmazott terápiákra. Forrás: Magyar Kurír

Az „Őssejtekkel az Életért Alapítvány” (Stem for Life Foundation), valamint a pápai tanács nemzetközi alapítványa, a tudományos, teológiai és ontológiai kutatást végző STOQ (Science Theology and the Ontological Quest) ezentúl közösen vizsgálja felnőtt őssejteket.

Az orvosok negyven éve használnak felnőtt őssejteket különféle vérrákok kezelésére, de csak a közelmúltban fedezték fel, hogy számos más betegség gyógyítására is alkalmasak lehetnek – mondta Robin Smith orvos, a NeoStem végrehajtó bizottságának elnöke.

Tomasz Trafny atya, a STOQ programkoordinátora kifejtette: a NeoStem oktatási kezdeményezései és olyan tudományos kutatás támogatása révén, amely a felnőtt őssejteket használja fel anélkül, hogy kárt tenne az emberi életben, egy lépéssel közelebb kerülünk az áttöréshez, az emberi szenvedés enyhítéséhez.

Az együttműködés azt jelenti, hogy közösen dolgoznak ki oktatási programokat és világszerte olyan egyetemi kurzusokat szerveznek, amelyek teológiai, filozófiai és bioetikai szempontból közelítik meg a kérdést.

A tervek szerint háromnapos nemzetközi konferenciát tartanak a Vatikánban a felnőtt őssejtkutatásról. A NeoStem és a Kultúra Pápai Tanácsa közösen arra törekszik, hogy bevonja munkájába a vallási vezetőket és a pápai, valamint általában véve katolikus intézményeket, de ki kívánják terjeszteni tevékenységüket a különféle nem katolikus intézetekre is – olvassuk a NeoStem őssejtkutató központ és a Kultúra Pápai Tanácsa közös közleményében.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben