Egyházmegyéjének pedofilügyei miatt mondott le egy ír püspök

Létrehozás: 2009. március 08., 22:40 Legutolsó módosítás: 2009. március 08., 22:57

Dublin – Lemondott vezető tisztségéről John Magee ír püspök az egyházmegyéjében történt pedofilügyek miatti vizsgálatok hatására. A püspök távozását már régóta követelték, mivel nem lépett időben, amikor napvilágra kerültek az egyházmegyéjében történt szexuális visszaélések ügyei. Forrás: MTI

Pedofilbotrány miatt lemondott John Magee ír püspök, aki 1968 és 1984 között három pápának is a magántitkára volt. Magee az egyházmegyéjében történt szexuális visszaélések miatt került bírálatok középpontjába, s az ír katolikus egyház szombaton bejelentette: a püspök lemond hivatalának gyakorlásáról.

Magee lemondását már tavaly óta követelték, miután egy egyházi vizsgálóbizottság arra a megállapításra jutott, hogy az egyházmegyében veszélynek tették ki a gyermekeket. A vizsgálat szerint az egyházi vezetők ugyanis nem reagáltak megfelelően azokra a vádakra, amelyek szerint szexuális visszaélések történtek.

A lemondást a pápa elfogadta, s az egyházmegye vezetésével ideiglenesen mást bízott meg. Magee ugyanakkor megtarthatja püspöki rangját.

A 62 éves főpap három pápát is szolgált titkárként, VI. Pált, I. János Pált és II. János Pált. Ő volt az, aki 1978. szeptember 28-án holtan találta a váratlanul elhunyt I. János Pál pápát.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben