Egyházkerületi kórházhálózatot hoznának létre

— Felvéve: , , ,
Létrehozás: 2010. március 06., 12:48 Legutolsó módosítás: 2010. március 06., 12:50

Egyházi kórházakat hozna létre a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A kórházak a terv szerint a visszaszolgáltatott egyházi ingatlanokban működnének – írja a Krónika című kolozsvári napilap pénteki számában. Forrás: MTI

Szülészettel, gyerekgyógyászattal, illetve a szív- és érrendszeri betegségek kezelésével is foglalkoznának az orvosok az egyházi kórházhálózatban Csűry István királyhágómelléki református püspök elképzelése szerint. Kiegészítő szolgáltatásként kedvezményesen látnák el a rossz anyagi helyzetben élőket, az árvákat.
    
Nagyváradon két telket és két épületet visszakapott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK). Emellett Szatmár és Szilágy megyében is vannak olyan ingatlanjai az egyháznak, amelyekben kórházak működhetnének – nyilatkozott a lapnak Csűry István, aki szerint eleinte külföldről hívnának orvosokat, elismert professzorokat, mégpedig azért, hogy olyan betegeket is elláthassanak, akik akár a technikai felszereltség, akár a biztosítás hiánya miatt más romániai egészségügyi intézményekben gyógyíthatatlannak számítanak.
    
Az egyházkerület már régóta jó kapcsolatot ápol németországi és svájci kórházakkal, orvosokkal, akik eddig is sokszor segítettek a nagybeteg egyháztagokon. Emellett a magyarországi Segítő Jobb Alapítvány is számtalanszor támogatott már anyagilag olyanokat, akik az egyházkerülethez fordultak segítségért.
    
Ha kiépül az egyházkerület területén a keresztyéni lelkületet is figyelembe vevő kórházhálózat, nem csak a református híveket várják majd.
    
A kórházakat anyagilag a különböző helyekről remélt támogatásokon kívül egyházon belüli biztosítási rendszer is segíthetné, amelyhez akár a testvéregyházak tagjai is hozzájárulhatnának – nyilatkozott a püspök.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben