December elseje az AIDS Világnapja

— Felvéve: , ,
Létrehozás: 2010. december 02., 16:19 Legutolsó módosítás: 2010. december 02., 16:20

1988 óta december elseje az AIDS Világnapja. A világnap célja a figyelemfelkeltés, a betegségről és annak megelőzéséről szóló ismeretterjesztés, a betegeket érintő előítéletek leküzdése és a kutatásra, a gondozásra szánt adományok gyűjtése. Forrás: Magyar Kurír

Az ENSZ főtitkára, Ban Ki-Moon a világnap előtt felhívta a figyelmet arra, hogy a HIV-vírus terjedésének megelőzéséért az egész világon cselekedni kell, és célként tűzte ki, hogy mindenki hozzáférjen a kezeléshez. A SIR hírügynökség tájékoztatott a felhívásról, amely szerint világszinten hatékony terveket kell kidolgozni. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedben az AIDS rengeteg szenvedést okozott a világban. Eredményként említette a soha nem látott világszintű összefogást, amellyel megpróbálnak szembenézni a problémával. Ennek hatására az új fertőzések száma csökkent, és emberek milliói jutottak hozzá a kezeléshez, egyre több fertőzött asszony számára biztosított a lehetőség, hogy egészséges gyermeket hozzon a világra. Az eredmények felsorolása mellett emlékeztetett a feladatokra is. Célként a három nulla elvét hangsúlyozta: nulla új fertőzés, nulla diszkrimináció, nulla halál az AIDS miatt.

Nemrég megjelent interjúnkban hírt adtunk arról, hogyan segítették magyar fiatalok a DREAM – program keretén belül az afrikai HIV-fertőzötteket. Az önkéntesek a világnap alkalmából Pécsen december elsején, 17 órakor, a PTE Orvostudományi Kar központi épületének nagyelőadójában előadást tartanak tapasztalataikról, DREAM – egy álom Afrikáért címmel. Az általuk készített naptár megvásárolható, a bevételt a programért ajánlják fel.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben