Caviezel számára fontosabb az életvédelem, mint a filmes karrier

Létrehozás: 2009. augusztus 25., 09:07 Legutolsó módosítás: 2009. augusztus 25., 09:09

A Passió című film főszereplője egy interjúban arról beszélt, hogyan változtatta meg az életét két örökbefogadott gyermeke. Forrás: Magyar Kurír, lifenews.com

Jim Caviezel és felesége, Kari nemrég két kínai árva gyermeket fogadott örökbe, egy Bo nevű kisfiút és egy LeLe nevű kislányt.

„Dennis Quaid mondta a fia születésekor, hogy ilyenkor olyan érzések születnek meg az emberben, amikről nem is sejti, hogy léteznek, amíg nincs gyereke. Most már tudom, milyen ez. Igaz, örökbe fogadtuk őket, de amit irántuk érzek, éppoly erős, mint akármelyik ösztön. Levett a lábamról. Mindig azt hittem, hogy egy örökbefogadott gyermek iránt másként fogok érezni, mintha vér szerinti gyerekem lenne. De nincs, ami ennnél távolabb állna az igazságtól" – idézi a filmszínészt a lifenews.com internetes oldal.

Caviezel elmondta, hogy egy munkatársa vetette fel először az örökbefogadás gondolatát: „Azt mondta: 'Életvédő vagy. Tudod mit? Ha tényleg hiszel abban, amit hirdetsz, fogadj örökbe egy gyereket, de ne akármilyet, hanem súlyos fogyatékost!' – Azt hiszem, nem gondolta, hogy valóban megteszem."

A színész, aki az örökbefogadás óta még többször emel szót az élet védelmében, úgy véli, „arcátlanság hallgatni arról az 51 és fél millió csecsemőről, akiket ebben az országban elpusztítottak." Az abortusz mellett képmutatóan hangoztatott érvvel szemben – mely szerint az abortusz a nő érdekében történik – Caviezel leszögezi: „Fontosnak tartom, hogy segítsünk a nőkön. De az abortuszt egyszerűen nem tudom a nőket segítő beavatkozásnak tekinteni. Honnan tudjuk, hogy nem éppen azt a gyermeket öltük meg, aki feltalált volna egy olyan gyógyszert, amely sokak életét megmenthette volna? És nem rajongok annyira a karrierért, hogy azt mondjam, erről hallgatni fogok. Hanem védeni fogom minden meg nem született magzat életét."

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben