Beiktatták az új kassai római katolikus érseket

Létrehozás: 2010. július 12., 09:58 Legutolsó módosítás: 2010. július 12., 10:01

Kassa – 2010. július 10-én a kassai dómban ünnepélyesen beiktatták hivatalába Bernard Bober kassai érseket, akit 2010. június 4-én nevezett ki XVI. Benedek pápa, elfogadva Alojz Tkáč, eddigi érsek lemondását, mivel betöltötte 75. életévét. Forrás: Magyar Kurír

Az ünnepségen részt vett Mário Giordana apostoli nuncius és a szlovák püspökkari konferencia csaknem valamennyi tagja. Jelen volt két bíboros is, Jozef Tomko Rómából és Stanislav Dziwis krakkói érsek, valamint több püspök Csehországból, Lengyelországból, Ukrajnából és Magyarországról. Részt vett az ünnepi beiktatáson Majnek Antal munkácsi megyéspüspök és Ternyák Csaba egri érsek. Az ünnepi szentmisén a második olvasmány magyarul hangzott el. A hívek könyörgését szlovákul, magyarul és románul is felolvasták.

Az új érsek 60 éves, 36 éve pap, 18 éve püspök. Szent Péter és Szent Pál ünnepén vette át a palliumot. A 200 éves egyházmegye 14. főpásztora. Három kívánsággal lép hivatalába. Szeretné, ha mindenki érezné, hogy értük van, egységesítő elem akar lenni. Örülne, ha sikerülne elmélyíteni a papok önazonosságát és életszentségét, valamint, ha a papok olvashatóak és érthetőek lennének.

A Kassai Főegyházmegyének 670 ezer híve, 215 plébániája, 18 esperessége és 415 papja van.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben