Az ügyészség nem nyomoz Jézus vére után

Létrehozás: 2009. október 27., 09:21 Legutolsó módosítás: 2009. október 27., 09:26

Sokółka – A lengyelországi Sokółka város ügyészsége nem talált elég bizonyítékot arra, hogy a Lengyel Racionalisták Szövetségének feljelentése alapján vizsgálatot indítson egy feltételezett gyilkosság ügyében. Az ügyészség arra hajlik, hogy csoda történt az ukrán határ mentén fekvő kelet-lengyelországi városban. Forrás: azta.hu

Az ügyészség nem nyomoz Jézus vére után

A sokółkai szent Antal templom

A sokółkai Szent Antal templom plébánosa még 2008. október 12-én egy ostyát (ami Jézus testét jelképezi) a földre ejtett, majd felvett és vizes edénybe tette, amit elzárt. Néhány nap múlva, amikor újból kinyitotta a szekrényt, a víz felszínén vérre hasonlító piros foltot észlelt.

Az ügyben az egyház vizsgálóbizottságot hozott létre, ami az ügyészségnek némileg ellentmondó verdiktet hozott közelményében. Ezek szerint két független egyetemi patológus által végzett vizsgálat szerint az edénykében emberi szívizom sejtek, vagy azokhoz nagyon hasonló sejtek találhatók.

A bizottság egyben kizárta annak lehetőségét is, hogy az edényhez az ostya bele kerülése után harmadik személy is hozzáférhetett. Így bizonyítottnak látszik, hogy az ostya vérré, vagy szívizommá változott, azaz csoda történt. A csodáról értesítették a Vatikán varsói képviseletét, és innen az ügy megy a maga ezer éve kitaposott szabályos útján a csoda bebizonyítása felé.

Ebből is látszik, hogy a katolikus egyház sokkal hatékonyabban működik, mint egyes világi szervezetek, amilyen az ügyészség is. Az egyház számára teljesen világos, hogy az edényben emberi szövet van, mégpedig tudományosan igazolva. Az ügyészség azonban nem a tudományos tényekben, hanem a csodában hisz, ezért az ügyet az egyház hatáskörébe utalta.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben