Az integristák túltették magukat a Vatikán tilalmán

Létrehozás: 2009. július 03., 09:04 Legutolsó módosítás: 2009. július 03., 09:05

Róma – A Szent X. Piusz papi testvéri közösség a svájci Econe-ban június 29-én nyolc új papot szentelt fel 2500 hívő előtt, a Vatikán pedig nyilatkozatban szögezte le, hogy a Lefebvre püspök által 1970-ben létrehozott integrista katolikus áramlat által végrehajtott pappá szentelés „illegitim" - de nem tiltotta be a ceremóniát. Forrás: Le Monde, globusz.net

A papi közösség ezzel a döntésével láthatólag felvállalta, hogy a jelenlegi kontextust figyelmen kívül hagyva szembeszáll a Vatikánnal. A fraternitás főnöke, Bernard Fellay általános elöljáró ugyanakkor úgy nyilatkozott, nem érti „a nagy felhajtást", amit a felszentelések kiváltottak. Elismerte ugyan, hogy a papi közösség „kánonjogi helyzete nem tökéletes", de abbeli véleményének adott hangot, hogy a jelenlegi „átmeneti állapotban" bírja „a Vatikán hallgatólagos toleranciáját".

Róma és az egyház rendjével szembeszálló irányzat között több hónapja bontakozott ki  XVI. Benedek kezdeményezésére a közeledés. A pápa egyik prioritása helyreállítani „az egyház egységét", nevezetesen azzal, hogy visszafogadja a II. János Pál által kiközösített lefebvrista hívőket és papokat a katolikusok táborába. A négy lefebvrista püspök kiközösítésének januári feloldása, illetve előzőleg 2007 júliusában a latin nyelvű misézés újbóli engedélyezése megfelelt azoknak az igényeknek, amelyeket a fraternitás támasztott a teológiai és doktrinális párbeszéd megkezdéséhez. A Vatikán a maga részéről erre azon az alapon hajlandó, hogy az integristák ismerjék el a II. Vatikáni zsinat (1962-65) és az azóta működött pápák határozatait. A lefebvristák azonban a „modernista liturgián" kívül elutasítják az ökumenizmust, a vallásközi párbeszédet és a vallási szabadságot is, amit a zsinat ugyancsak meghirdetett.

Bernard Fellay azonban a pappá szenteléseket nemhogy nem tekinti a várhatólag hosszú időt igénylő közeledési folyamat akadályának, hanem éppenséggel „nagyon derűlátó" a megbeszélések kimenetelét illetően. „Úgy látom, a pápa célt akar érni és ahol van akarat, ott van út is" - jelentette ki. Az integristák általában arra hivatkoznak, hogy a pappá szentelésekre azért van szükség, hogy közösségeik működőképességét biztosítani tudják. Az integrista hívők számát mintegy 150 ezer főre becsülik az öt kontinensen, a papokét 510-re.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben