Az EVT üdvözli az új református világközösséget

Létrehozás: 2010. június 21., 11:03 Legutolsó módosítás: 2010. június 21., 11:04

Genf – Az Egyházak Világtanácsa főtitkára, dr. Olav Fykse Tveit lelkész köszöntötte a Református Egyházak Világközösségét, amely Grand Rapidsben alakult meg, 2010. június 18-án. Forrás: oikoumene.org, reformatus.hu

A világközösség létrejötte történelmi esemény mind a református egyházak nagy családja, mind Krisztus világméretű egyháza szempontjából – hangsúlyozta az egyesítő világgyűlésen résztvevő felelős protestáns vezető.

Új formát kapott ezzel a szervezettel Isten egyházának a látható egysége, s így az még hangsúlyozottabban Isten ajándékaként és a remény jeleként van jelen a világban – tette hozzá Tveit főtitkár.

Ez egyúttal a református egyházak hozzájárulását is erősíteni fogja  a keresztyén egységhez, a békéhez és az igazságossághoz. A 475 delegátus a világ 108 országában, 227 egyházban élő mintegy 80 millió református keresztyént reprezentálja.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben