Az EKD a vontatott ökumenikus lépésekre panaszkodik

Létrehozás: 2010. május 05., 10:44 Legutolsó módosítás: 2010. május 05., 10:59

Hannover – Kettő héttel a Második Ökumenikus Egyházi Napok (Kirchentag) előtt, a Németországi Protestáns Egyház (EKD) Tanácsának elnöke, a rajnai elöljáró, Nikolaus Schneider a két nagy felekezet közötti vontatott ökumenikus előrelépéseket kritizálta. Forrás: epd.de, evangelikus.hu

Sok keresztény nem lát mozdulást – mondta Schneider a Protestáns Sajtószolgálatnak (Evangelische Pressedienst – epd). „Megértem sok ember nyugtalanságát és türelmetlenségét, akik azt mondják, hogy mikor fogunk végre a lényegi kérdéseket illetően előrébb jutni?” – tette fel a kérdést Schneider, aki meg is magyarázta, miért:

„A katolikus partnereinket nem lehet arra ráncigálni, amerre mi szeretnénk, például az Úr közös asztalának kérdésében” – tette hozzá az elöljáró.

Az úrvacsora egy meghívás, amellyel óvatosan kell bánni – mondta Schneider.

Mint ismeretes, a keresztények május közepi müncheni találozóján a protestánsok és a katolikusok nem vesznek közösen úrvacsorát.

A német protestánsok képviselője ezért az ökumenikus párbeszéd legnagyobb feladatának jelölte ki azt, hogy közös képet és közös utat találjunk meg és értelmezzünk. Schneider azonban jelenleg csak azt látja, hogy a különböző irányokba folyó ráncigálás megy, de előrelépés nem.

Például említete, hogy bár a II. Vatikáni Zsinaton nagy előrelépés történt, mégis most mintha a katolikus testvérek visszakoznának.

„A katolikus egyházban még mindig sokan vannak, akiknek szívük ökumenikusan ég – ez a püspökökre és a papságra is vonatkozik” – mondta Schneider, aki megnevezte a mainzi bíborost, Karl Lehmannt, aki korábban a Német Püspöki Konferencia elöljárója volt.

2010. május 12. és 16. között kerül megrendezésre a Kirchentag, amelyre mintegy százezer résztvevőt várnak. A szövetségi elnök, Horst Köhler, a kancellárasszony, Angela Merkel (CDU) és még számos prominens személyiség is ellátogat majd a találkozóra.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben