Az Egyház egyes tagjai a szekularizmust erősítik – figyelmeztette a pápa a püspököket

Létrehozás: 2010. május 17., 11:43 Legutolsó módosítás: 2010. május 17., 11:44

Fátima – Jézus Krisztus hiteles tanúira van szükség, elsősorban ott, ahol a legnagyobb hallgatás veszi körül a hitet: a politikusok, a szellemi foglalkozásúak és a média képviselői között, akik irtóznak az élet vallási dimenziójától. E körökben egyes hívők szégyellik a hitüket, sőt segítik a szekularizmust – mondta XVI. Benedek pápa a portugál püspökökhöz intézett beszédében május 13-án Fatimában. Forrás: Magyar Kurír

A mai társadalomban az érett világi keresztények új missziós lendületére van szükség, a püspököknek pedig meg kell mutatniuk, hogy nem lehet „beléjük fojtani" az Egyház erkölcsi tanítását – hangsúlyozta a Szentatya a fatimai pápai lakosztályban összegyűlt mintegy ötven püspök előtt.

A pápa nem említett konkrét politikai kérdéseket, de ismeretes, hogy a portugál egyházi vezetőket fájdalmasan érintette az abortusztörvény 2007-es liberalizálása, majd az azonos neműek házasságának legalizálása. Egyes elemzők hibáztatták a portugál püspöki kart, amiért nem lépett fel határozottabban és nyilvánosabban ezen indítványokkal szemben – írja a CNS.     

XVI. Benedek erőfeszítéseik megkétszerezésére biztatta a püspököket, mivel a mai portugál társadalom nem tekinti többé közös örökségének a katolikus hitet. Ám – hangsúlyozta – a meggyőzésben fontosabb a példa, mint a szavak. „Maga az, hogy hirdetjük az üzenetet, nem jut el az emberek szívéig, nem érinti meg szabadságukat, nem változtatja meg az életüket. Ami vonz, az mindenekelőtt az, ha hitben élő emberekkel találkoznak, akik hitükkel és tanúságtételükkel Krisztus kegyelméhez vonzzák őket."

A pápa arra kérte a püspököket, különösen figyeljenek az utóbbi évtizedekben megjelent világi mozgalmakra, amelyek, mint mondta, „az Egyház megfáradásának pillanatában" létrejött, fontos kezdeményezések. A püspökök feladata, hogy örömmel fogadják az Egyház életerejének ezen új megnyilvánulásait, ugyanakkor „megértéssel, nyitottsággal és befogadókészséggel párosuló iránymutatással tereljék őket a helyes útra".

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben