Amnesty International: Sokkoló, hogy Svájc igent mondott erre a diszkriminációra

Létrehozás: 2009. november 30., 11:16 Legutolsó módosítás: 2009. november 30., 11:25

London – Svájc „a vallásszabadság ellen szavazott8 – áll az Amnesty International vasárnap közzétett londoni állásfoglalásában. Forrás: MTI

 világ legnagyobb emberi jogi szervezete azután ismertette véleményét, hogy a svájciak többsége támogatta a vasárnap tartott népszavazáson az új minaretek építésének alkotmányos tilalmát célzó kezdeményezést.

Az Amnesty International szerint a tilalom sérti a Svájcban élő muszlimok vallásszabadságát, valamint azokat a Svájc által is aláírt nemzetközi emberi jogi egyezményeket, amelyek tiltják a vallási meggyőződés alapján történő megkülönböztetést.

David Diaz-Jogeix, az AI európai és közép-ázsiai programigazgató-helyettese a szervezet Londonban kiadott állásfoglalásában „sokkolónak” nevezte, hogy Svájc – ahol régre visszanyúló hagyomány a vallási türelem és a menedéknyújtás az üldözötteknek – igent mondott egy „ilyen groteszk módon diszkriminatív” indítványra.

Az emberi jogi csoport vezető tisztviselője kiemelte, hogy az iszlám a kereszténység után a második legnagyobb vallás Svájcban: az iszlám hívők az ország lakosságának 4 százalékát alkotják.

Az Amnesty International szerint a tilalmat várhatóan vagy a svájci szövetségi legfelsőbb bíróság, vagy az európai emberi jogi bíróság el fogja vetni.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben