Amerikai református teológus kapta a Barth Károly-díjat 2010-ben

Létrehozás: 2010. június 24., 10:36 Legutolsó módosítás: 2010. június 24., 10:38

A Protestáns Egyházak Uniója (UEK) Németországban 1986-ban alapította a Barth Károly-díjat, amivel két évenként ismerik el a legjelentősebb tudományos-teológiai vagy a kiemelkedő bizonyságtevő keresztyén (köz)szolgálatot. Idén George Hunsinger princetoni/USA református teológusnak ítélte oda a háromtagú zsűri a díjat. Forrás: reformatus.hu, ekd.de, idea.de

A zsűri indoklásában ez áll: „Az UEK hálásan köszöni George Hunsingernek példaadó teológiai gondolkodását, politikai bizonyságtételét, egyházi tanítását, amit az igazi ortodoxia, azaz az egyházi dogmatikának a világra alkalmazott tolmácsolásával és gyakorlatával végzett”. A 65 éves professzor a rendszeres teológia tanszékvezetője a princetoni teológiai szemináriumban. Azon kiemelkedő gondolkodók közé tartozik, akik az USA-ban az ottani egyházi és nem egyházi viszonyok között értelmezték és alkalmazták Barth Károly teológiai nézeteit, munkásságát. Ő az  alapítója az üldözés elleni amerikai kampánynak (NRCAT), ebben a kampányban keresztyén, zsidó és muszlim csoportok egyesültek. Hunsinger a Presbiteriánus Egyház tagja, s egyik írója az 1998-ban kidolgozott Hitvallási Tanulmánynak. A díjat eddig olyan kiválóságok kapták meg, mint Karl Lehmann kardinális, a Német Katolikus Püspöki Konferencia korábbi elnöke, Johannes Rau, Németország egykori szövetségi elnöke, Eberhard Jüngel teológiai professzor. A háromtagú zsűrit Hans-Jürgen Abromeit pomerániai püspök, Hans-Anton Drewes, a bázeli Barth archívum igazgatója, és Christiane Tietz mainzi professzorasszony, a rendszeres teológia és a szociáletika tanára alkotja. A díj ünnepélyes átadására 2011 tavaszán kerül sor. – G. Hunsingernek 1991-ben jelent meg az USA-ban és másutt is méltán elismert könyve, ami azóta standardművé vált. Címe: „Hogyan olvassuk Barth Károlyt – teológiájának jellegzetessége”. 1997-2001 között igazgatója volt a princetoni Center for Barths Studies-nak (Barth Tanulmányi Központ). A központot ő maga is gyarapította azokkal a tanulmányokkal, amelyek a 20. század meghatározó svájci református teológusának, Barthnak a hatalmas életművét politikai, fundamentál-teológiai és ökumenikus összefüggésekben elemezte. Szervezete, a „Lelkiismeret emberei” nem-kormányszinten működik, központja Washingtonban van. A megalázás és a bántalmazás olyan időzített bomba, ami a képes a demokráciát szétzúzni, ezért minden törvényes eszközzel fel kell lépni ellene – vallja a kitüntetett református professzor.  

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben