A ProChrist evangélizációk hatása még most is érzékelhető

Létrehozás: 2009. július 23., 09:30 Legutolsó módosítás: 2009. július 23., 09:33

Kassel – A ProChrist evangélizációk hatása még most is érzékelhető azokban a gyülekezetekben, akik tevékenyen részt vettek a szervezésben. Mint ahogyan arról mi is többször hírt adtunk, március 28 és április 5 között a németországi Chemniztből (Egykori Karl-Marx-Stadt) egész Erópába, így Magyarországra is, mintegy 1357 gyülekezetbe sugározták az alkalmakat. A felmérések szerint 1,1 millióan látták éshallották a prédikációkat. Forrás: idea.de

A résztvevők közül minden negyedik ember meghívott, vendég volt. A vendéglátó gyülekezetek 1.400 munkacsoport jött létre, amelyen azok a keresztények vezsnek részt, akik az evangélizációk során éreztek elhívást a további munkára.

A lelkigondozói projekt csoport vezetője, Theo Schneider, aki az Evangélikus Gnadaui Közösségi csoport főtitkára is, a visszajelzések alapján kiértékelte az eredményeket.

Ulrich Parzany, a ProChrist vezetője és Schneider a következő konzekvenciákat vonták le nemrég kiadott körlevelükben: „Rendezvényenként, Németországban másfélszeresére nőtt a fejlődő munkacsoportok száma. Ez azt mutatja, hogy az evangélizációk tartósak voltak és a gyülekezetek nyertek azáltal, ha részt vettek benne. Több házi bibliakör is alakult, és több kisebb cProChrist csoport is létrejött.

A ProChrist 2009 rendezvényein mintegy 1,1 millióan vettek részt, és mintegy 55.500 ember reagált is a hitre hívásokra. A résztvevők 58 százaléka nő volt. A www.prochrist.org oldalára 161.400-an kattintottak rá. A Chemnitzből való „ERF eins“ programja is magas nézettségnek örvendett. A www.erf.de oldalra 96.790-en látogattak.

A résztvevő gyülekezetek 24,9 százaléka valamely tartományi egyház tagja volt, 17,4 százalékuk tartományi egyházi közösségek voltak, 13 százalékuk valamely evangéliumi szabadegyház tagja (baptista, vagy esek testvérgyülekezete), 10,4 százalék szabad evangélikus közösség, 6,6 százalék KIE (CVJM) szervezet, 5,4 százalék pünkösdi gyülekezet, 4,1 százalék metodista közösség, 3,8 százalék „Dönteni Krisztus mellett“ (EC) csoport tag és 1,2 százalékuk katolikus egyházi közösség. 13,1 százalékuk egyéb csoportok tagjai voltak.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben