A pápa már írja a Názáreti Jézus című könyve folytatását – XVI. Benedeket meglátogatta egy rabbi barátja

Létrehozás: 2010. január 20., 14:10 Legutolsó módosítás: 2010. január 20., 14:16

Róma – XVI. Benedek pápa már dolgozik Názáreti Jézus című könyvének folytatásán – számolt be az egyházfő amerikai barátja, Jacob Neusner rabbi. Forrás: MTI

A pápa hétfőn fogadta a Vatikánban a 68 éves rabbit és feleségét, egy nappal azután, hogy látogatást tett a római zsinagógában. „Könyveinkről folytattunk beszélgetést, amikor elmondta, hogy már elkezdte írni a Názáreti Jézus második kötetét" – idézte a rabbit a L'Osservatore Romano című olasz lap.

Jacob Neusner évek óta jó barátja XVI. Benedeknek, aki egy alkalommal olyan rabbiként méltatta Neusnert, mint aki sokat tett a katolikusokkal való barátságért. A pápa még a Názáreti Jézus első kötetében is megemlíti barátját.

A mű 2007 tavaszán megjelent első részében az egyházfő történelmi személyiségként mutatta be Jézust. A második kötet megjelenésének dátuma egyelőre még nem ismert.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben