A pápa is szólt a katolikus-muzulmán találkozó résztvevőihez

Létrehozás: 2008. december 19., 11:41 Legutolsó módosítás: 2008. december 19., 11:42

Róma - A december 17-ei általános kihallgatás végén XVI. Benedek köszöntötte a Vallások Közti Párbeszéd Pápai Tanácsa és a muzulmán World Islamic Call Society nevű szervezet által rendezett vatikáni összejövetel résztvevőit. Forrás: Vatikáni Rádió / Magyar Kurír

A december 17-ei aduencián XVI. Benedek pápa további együttműködésre buzdította a megbeszélés résztvevőit. A Szentatya elégedettségét fejezte ki, és további együttműködésre bátorította a két delegáció tagjait.

A december 15. és 17. között tartott konferencia fő témájaként a vallási vezetők felelősségéről esett szó, különös tekintettel a válságidőszakokra. A találkozó végén kiadott záróközlemény felidézi az 1976-ban Tripoliban megrendezett keresztény-muzulmán konferenciát, amely a párbeszéd kezdetét jelentette a katolikusok és az iszlám követői között. A kezdeményezés nyomán 1989-től váltak rendszeressé a kapcsolatok. A mostani találkozón mindkét vallást 12 küldött képviselte. A szentszéki delegációt Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallások Közti Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke, míg a muzulmán küldöttséget Ibrahim Rabu, a muzulmán világszervezet nemzetközi konferenciákkal foglalkozó részlegének főtitkára vezette.

A két vallás követői a következő pontokban egyeztek meg:
1. A vallási vezetők első és legfontosabb feladata vallási természetű: hűségesen teljesítsék vallási hagyományuk előírásait; tanítsák híveiket; jó példát mutatva szolgálják közösségeiket Isten dicsőségére.
2. A vallási vezetőknek kulturális és társadalmi szerepet is kell vállalniuk a mai társadalmakban: mozdítsák elő az etikai értékeket – mint az igazságosság, a szolidaritás, a béke, a társadalmi összhang, a közjó; különös tekintettel a gyengékre, a bevándorlókra és az elnyomottakra.
3. A vallási vezetők sajátos felelősséggel tartoznak a fiatalok iránt. Kövessék őket figyelemmel, hogy ne essenek a vallási fanatizmus vagy radikalizmus csapdájába. Ehelyett részesüljenek egészséges nevelésben, segítsék őket, hogy a béke munkásaivá váljanak.
4. Ami a különféle válsághelyzeteket – közöttük a vallásközi párbeszédben is előforduló nehézségeket – illeti: a vallási vezetők nemzeti és nemzetközi szinten előzzék meg azokat, nézzenek szembe velük, és találjanak rájuk megfelelő megoldásokat. Kerüljék, hogy ezek a válságok felekezetek közötti harccá fajuljanak. Ehhez kölcsönös tiszteletre és egymás megismerésére van szükség. A különböző vallások hívei törekedjenek a személyes kapcsolatok ápolására, valamint alakítsák ki a kölcsönös bizalom légkörét, hogy adott helyzetben közösen tudjanak szembenézni a válságokkal.

A felek megegyezése alapján a következő találkozóra Líbia fővárosában, Tripoliban kerül sor két éven belül.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben