A pápa befejezte ciprusi látogatását

Létrehozás: 2010. június 07., 10:24 Legutolsó módosítás: 2010. június 07., 10:28

XVI. Benedek pápa június 6-án, vasárnap 17.45-kor vett búcsút a szigetország lakóitól a Larnaca nemzetközi repülőterén, majd 20.45-kor érkezett vissza a római Ciampino repülőterére. Forrás: Magyar Kurír

A búcsúzáskor először a köztársasági elnök mondott beszédet, majd a pápa szólalt meg. Köszönetét fejezte ki a kormánynak, a polgári és katonai hatóságoknak, akik hozzájárultak látogatása sikeréhez.

Ismételten kifejtette, hogy Ciprus sajátos szerepet tölthet be a Földközi-tenger térségében a párbeszéd és az együttműködés elősegítésében. A Szentatya hálát adott Istennek, hogy Péter utóda a történelem során most először felkereshette ezt a földet. Arra szólította fel keresztény testvéreit, hogy vele együtt folytassák a VI. Pál és Athenagorasz pátriárka által megkezdett ökumenikus előrehaladást. Annak a reményének adott hangot, hogy a keresztények és muzulmánok együttesen a béke és a kiengesztelődés kovászaként hatnak a ciprusi társadalomban, példát mutatva másoknak.

Az államelnökhöz fordulva XVI. Benedek a következőket mondta: „Az elmúlt éjszakákat az apostoli nunciatúra épületében töltöttem, amely határ menti térségen az ENSZ puffer zónáján áll. Saját magam megtapasztalhattam, hogy mennyire szomorú a sziget megosztottsága, valamint annak a tudata, hogy elvész az egész emberiség tulajdonát képező kulturális örökség jelentős része. Meghallgattam olyan ciprusiakat is, akik a sziget északi részéről származnak. Szeretnének visszatérni otthonukba és istentiszteleti helyeikre. Kérésük mély hatással volt rám. Minden bizonnyal az igazság és a kiengesztelődés, valamint a tisztelet képezik a sziget egységes és békés jövőjének legegészségesebb alapját, biztosítják egész lakossága számára a stabilitást és a jólétet” – hangzottak a pápa búcsúszavai. Arra buzdította a ciprusiakat, hogy továbbra is türelmesen és kitartóan munkálkodjanak együtt szomszédaikkal egy jobb és biztonságosabb jövő építésén, majd imáiról biztosította a sziget minden lakóját. Beszédét görög köszöntéssel zárta.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben