A Palesztin Hatóság megszüntette az egyetlen keresztény tévécsatornát

Létrehozás: 2010. március 22., 12:29 Legutolsó módosítás: 2010. március 22., 12:30

Betlehem – Engedély hiányára hivatkozva a Palesztin Hatóság megszüntette az Al-Mahed, azaz Születés nevű keresztény tévét. A hírt Samir Qumsieh igazgató jelentette be, aki hangsúlyozta a 14 éve működő szolgáltatás fontosságát, valamint a kapott elismeréseket. Forrás: Magyar Kurír

Március 16-án délután 2 órakor a rendőrség behatolt a keresztény televízió székhelyére és a belügyminisztérium utasítását követve leállította a műsorokat. Az AsiaNews hírügynökség kérdésére a tévé igazgatója értetlenségének adott hangot a jogtalan intézkedés miatt.

 

A betlehemi Születés templomától 350 méterre, egy magaslaton álló szolgáltató évek óta az egyetlen keresztény hangot képviselte palesztin területen a televíziózásban. A különböző műsorok az oktatás, a környezetvédelem, a politika, a kultúra és a helyi társadalom kérdéseivel foglalkoztak, amelyek nemcsak a keresztényeknek, de a muzulmánoknak is szóltak. A vallási programok között szerepelt szentmise, ima és más fontos liturgikus szertartások közvetítései.

 

Meg nem erősített forrásokra hivatkozva az AsiaNews hírügynökség a bezárás okai közül a gazdasági szempontokat emeli ki. A kormány pénzt kért valamiféle „engedély”-ért, de az összeget a televízió nem utalta át.

 

Mahmúd Abbász palesztin elnöknek és Szalám Fajjád miniszterelnöknek írt levelében a Születés televízió igazgatója elítéli a keresztény csatorna jogtalan bezárását és az engedély hiányára való hivatkozást. Az igazgató emlékeztet arra, hogy a szolgáltatás 14 éve működik, és hogy a nézőktől számos elismerést kaptak e-mail és köszönőlevél formájában, amelyek bekerülhetnének a Guinness-rekordok közé is.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben