A német diakóniában tisztázni kell a dolgokat!

Létrehozás: 2010. október 07., 15:51 Legutolsó módosítás: 2010. október 07., 15:52

Hannover – Miután Klaus-Dieter Kottnik, a Németországi Protestáns Egyház Diakóniai Szolgálatának vezetője október elsején egészségügyi okokra hivatkozva lemondott hivatalkáról, eljött a kérdésfelvetés ideje: ki lesz a vezető utódja. A jövő héten ülésezik a Diakóniai Szövetségi Gyűlés, ahol a felvetődött, eddig még tisztázatlan szabálytalanságokkal is fognak foglalkozni és Kottnik lehetséges utódjait is kijelölik majd. Forrás: epd.de, evangelikus.hu

Augusztusban derült ki, hogy a diakóniai elnök személyi referense, Walter Merz majdnem egy éven át üzleti kapcsolatban állt a stuttgarti válllkozási tanácsadó céggel, a Dr. Dithmar & Partnerrel, amely már 2007 óta feladatokat kapott a német diakóniától is.

Miután ez kiderült, megváltak Merztől, utána pedig az elnök mondott le.

A diakóniát felügyelő bizottságnak most az lesz a feladata, hogy tisztázza az esetleges szerződési szabálytalanságokat és a pénzek szétosztását.

Kottnik feladatait egy három személyből álló tanács veszi át addig, amgí meg nem születik a döntés, ki lesz az utódja a német Diakóniai SZolgálat élén.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben