A konstanzi államügyészség nyomoz Zollitsch ügyében

Létrehozás: 2010. június 11., 09:25 Legutolsó módosítás: 2010. június 11., 09:35

Konstanz – Freiburg – A konstanzi államügyészség fog a továbbiakban nyomozni a freiburgi érsek, Robert Zollitsch ügyében, akit azzal vádolnak, hogy segédkezett gyerekek ellen való szexuális visszaélések eltussolásában. Forrás: epd, evangelikus.hu

A hivatalo szóvivőjének közlése szerint először is tisztázni kell, hogy ki az autsztriai Wettingen-Mehrerau apátságának a felettese és személyi vezetője. A Német Katolikus Püspöki Konferencia elöljárója ellen először a freiburgi ügyészség indítványozott vizsgálatot és az aktákat most Konstanzba továbbították, ahol a birnaui kolostor egyik atyája ellen szexuális visszaélések ügyében nyomoznak.

Egy ma 53 éves férfi nyújtott be az ügyészségen keresetet, azt állítván, hogy amikor ministránsként szolgált a kolostorban, akkor a Bodensee melletti Birnau kolostorában az egyik atya zaklatta őt.

A freiburgi érseknek pedig azt veti a szemére, hogy az érsekség személyi referenseként tudott az ügyről, hiszen az atyát 1987-ben vádolták meg, mégis hagyta, hogy tovább szolgáljon a rendben. Ráadásul az atya ellen már a hatvanas években folyt eljárás, szexuális vádakkal.

 A püspökség azonban visszautasítja a vádakat, mondván, hogy Zollitsch csak 2006-ban értesült a történtekről és a megvádolt atyát akkor felmentette tisztségéből.

Az akkori vádak ismeretében az érsekség az atya rendjéhez fordult, a ciszterciekhez és a Wettingen-Mehrerau apátság akkori apátját kérte fel a konzekvenciák meghozására.

A konstanzi államügyészség alapos vizsgálatához a freiburgi püspökség ígéretet tett, hogy mindenféle dokumentumokat rendelkezésre bocsát majd.

A ciszterciek szerint is azonban most alaptalanul vádolják Zollitsch érseket, és a Wettingen-Mehreraui apátság jelenlegi apátja, Anselm van der Linde az elmúlt héten ezt közleményben is tudatta a nyilvánossággal. Ő azzal érvelt, hogy az apátság tagjaiért egyedül a Bergenz melletti Wettingen-Mehrerau apátság felelős és a rend nem közvetlenül az érsekség, vagy a helyi püspökség alá tartozik, hanem a mindenkori pápának felel.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben