A katolikus egyházfő márciusban Kamerunba és Angolába látogat

Létrehozás: 2009. március 04., 23:55 Legutolsó módosítás: 2009. március 04., 23:59

Róma – XVI. Benedek pápa március 17-én 10 órakor indul Róma Fiumicino repülőteréről és délután 4 órakor érkezik meg Yaoundéba, Kamerun fővárosába. Forrás: RV.de, reformatus.hu

A repülőtéren a pápa beszédet intéz a fogadására rendezett ünnepségen. Március 18-án, kedden reggel 8 órakor szentmisét mutat be a yaoundéi apostoli nunciatúra kápolnájában.

Délelőtt 10 órakor udvariassági látogatást tesz a kameruni államfőnél. Negyed 12-kor az ország püspökeivel találkozik a Krisztus Királyról elnevezett templomban. Majd együtt ebédel a főpásztorokkal és a pápa kíséret tagjaival az apostoli nunciatúrán.

Délután a pápa püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel és szerzetesnőkkel, diakónusokkal, az egyházi mozgalmak és más keresztény felekezetek képviselőivel elimádkozza a vesperást és beszédet mond.

Március 19-én, szerdán reggel 8.45-kor XVI. Benedek találkozik a kameruni muzulmán közösség képviselőivel az apostoli nunciatúra épületében és köszöntő beszédet intéz hozzájuk.

Délelőtt 10 órakor szentmisét mutat be és homíliát mond az Amadou Ahidjo elnevezésű stadionban az afrikai szinódus II. különleges közgyűlésére kiadott Instrumentum Laboris közzététele alkalmából.

Délután fél 5-kor a pápa látogatást tesz a szenvedő világ elnevezésű mozgássérültek rehabilitációjával foglalkozó központban (CNRH) és beszédet intéz a jelenlevőkhöz.

Március 20-án, pénteken reggel 7 órakor XVI. Benedek szentmisét mutat be az apostoli nunciatúra magánkápolnájában.

 8.45-kor búcsút vesz az apostoli nunciatúra munkatársaitól. Délelőtt 10 órakor a yaoundéi nemzetközi repülőtéren kerül sor a búcsú ceremóniára, amelyen beszédet mond.

Majd fél 11-kor az angolai Luandába indul. 12.45-kor érkezik meg az angolai fővárosba. A repülőtéren a fogadására megjelentekhez beszédet intéz.

Délután 5 órakor XVI. Benedek udvariassági látogatást tesz az elnöki palotában. 17.45-kor ugyanott találkozik a politikai és polgári vezetőkkel, valamint a diplomáciai testület tagjaival és beszédet intéz hozzájuk.

Este 7 órakor az apostoli nunciatúra kápolnájában fogadja Angola és Sao Tomé püspökeit és beszédet intéz hozzájuk.

Majd együtt vacsorázik velük és a pápai kíséret tagjaival.

Március 21-én, szombaton délelőtt 10 órakor XVI. Benedek szentmisét mutat be az angoli és Sao Tomé-i püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel és szerzetesnőkkel, az egyházi mozgalmak képviselőivel és a katekétákkal a luandai Szent Pál templomban.

Délután fél 5-kor a pápa a fiatalokkal találkozik a „Coqueiros” stadionban és beszédet intéz hozzájuk.

Március 22-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Afrika déli részének főpásztoraival mutat be szentmisét a cimangolai síkságon és homíliát mond.

Március 23-án, hétfőn reggel fél 8-kor az egyházfő szentmisét mutat be az apostoli nunciatúra kápolnájában, majd negyed 10-kor búcsút vesz a nunciatúra munkatársaitól, majd az angolai főváros nemzetközi repülőterén búcsú ceremóniára kerül sor, amelyen XVI. Benedek beszédet mond. Fél 11-kor visszaindul Rómába, ahová este 6 órakor érkezik meg.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben