A katolikus egyház feladata, hogy megvédje, ami emberi

Létrehozás: 2010. június 15., 10:36 Legutolsó módosítás: 2010. június 15., 10:37

Róma – Véget ért Rómában az európai püspöki konferenciák főtitkárainak 38. találkozója. A szokásos évi összejövetelt június 10-től 13-ig tartották, témája pedig az egyházi együttműködés volt, például az egyházon belüli kapcsolatok, az államokkal, illetve a közvéleménnyel való kapcsolat. Forrás: Magyar Kurír

A találkozó egybeesett a papság évének ünnepélyes lezárásával, így a főtitkárok a világ minden részéről érkező papok ezreivel együtt vettek részt a szertartásokon.

Az összejövetelen, amelyet az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) főtitkára, Mariano Crociata püspök meghívására tartottak Rómában, felszólalt Angelo Bagnasco bíboros, a CEI elnöke, valamint Josip Bozanic bíboros, zágrábi érsek, a CCEE elnökhelyettese. Mindkét bíboros megállapította: a katolikus egyház fő feladata Európában mindenekelőtt az, hogy megvédje mindazt, ami emberi. Bátorságra van szükség ahhoz, hogy olykor az árral szemben ússzunk.

A főtitkárok megvitatták az egyházi személyek által kiskorúak ellen elkövetett visszaélések időszerű és fájdalmas kérdését. Emlékeztettek arra, mit kell tenniük a püspököknek, amikor ilyen témában feljelentés érkezik hozzájuk. Drámai problémáról van szó, amellyel komolyan kell szembenézni, azonnali közbelépéssel – állapították meg.

Az egyház és a média, valamint a közvélemény kapcsolatáról beszélve Federico Lombardi jezsuita, a vatikáni sajtóterem igazgatója arra mutatott rá: fontos, hogy a püspöki konferenciák ráébredjenek az „információ globalizációjára”. Ami helyi szinten történik, annak azonnal nemzetközi visszhangja van, és ez fordítva is igaz.

A főtitkárok június 12-én, szombaton szentmisét mutattak be Luigi Padovese püspök, a barbár módon meggyilkolt főpásztor, a törökországi püspöki konferencia elnökének lelki üdvéért. A CCEE küldöttsége, élén Duarte da Cunha főtitkárral, hétfőn részt vett Milánóban Padovese püspök temetési szertartásán.

Június 13-án, vasárnap, Szent Antal liturgikus ünnepén az európai püspöki konferenciák főtitkárai a római Portugálok Szent Antal plébániáján mutattak be szentmisét, amelyen jelen volt a helyi portugál közösség.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben