A katolikus egyház elkötelezett a keresztények egysége iránt

A püspök elmondta, hogy a Keresztény Egység Elősegítésének Pápai Tanácsa nemrég ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. XXIII. János pápa alapította a tanácsot, a II. Vatikáni Zsinatot előkészítő más bizottságokkal együtt. Szinte hihetetlen, hogy a zsinatra 1962-ben összegyűlt kétezer püspök – akik még a kirekesztés, az eretnekség teológiáján nevelkedtek - három évvel később kiadta az Unitatis redintegratio dekrétumot, amely elismeri a keresztények létező, bár még nem teljes egységét. A katolikusok innentől kezdve másképpen viszonyulnak többi keresztény felekezethez.

XXIII. János arról beszélt, hogy új perspektívából kell nézni a hagyományt, új utat nyitva ezzel az egyház számára a látható egység felé. Az egység keresésének alapelvei azóta is változatlanok, és az elmúlt ötven év bebizonyította, hogy ez a tanítás milyen termékeny volt az egész keresztény világ számára. Az ötvenedik születésnapra kiadott dokumentumban Walter Kasper bíboros, a pápai tanács tiszteletbeli elnöke, Rowan Williams Canterbury érsek és Ioannis Zizioulas pergamoni metropolita hangsúlyozták: napjaink történelmi fejlődése érdekében sürgetően fontos, hogy a keresztények képesek legyenek együtt munkálkodni, elsősorban a vallásszabadság védelmében, de azért is, hogy szembenézzenek az emberiség előtt álló egyéb nagy kihívásokkal.

Vannak, akik csalódottak az erőfeszítések eredményei láttán. Farrell püspök véleménye szerint a fiatalok hajlamosak nem észrevenni, milyen sokat változtak a dolgok. Régen a különböző felekezetek hívei kerülték egymást, nem beszéltek egymással, a felekezetek összetűzésekbe keveredtek, rivalizáltak, botrányos akcióik olykor az evangelizáló küldetés útjában álltak. II. János Pál az Ut unum sint kezdetű enciklikában azt mondja, hogy az ökumenizmus legértékesebb gyümölcse az újra felfedezett testvériség.  Manapság is vannak a régebbihez hasonló megnyilvánulások, de egyre inkább tisztában vagyunk azzal, hogy ez elfogadhatatlan, nem Istentől való. Láthatjuk, milyen szerteágazó kapcsolat van a keresztények között, hány helyen működnek együtt, milyen szolidaritás áll fenn közöttük.  Ha azoknak teológiai elgondolásoknak a leküzdésére gondolunk, amelyek elválasztanak minket, akkor is azt látjuk, nagyon sok mindent elértünk, egészen alapvető, ősi krisztológiai tanokat illetően is. Hangsúlyozta, hogy a hittételek terén természetesen óvatosan lehet csak haladni, mert biztosnak kell lennünk abban, hogy hűségesek maradunk hitünkhöz és az igaz hagyomány alapján jutunk egyezségre.

Kitért az ortodoxokkal való párbeszéd jelentőségére, amelynek fő témája jelenleg az egyház struktúrájában és működésében való különbség, és Róma püspökének szerepe az első évezred egyházában, amikor a keleti és a nyugati egyház még egységes volt. A párbeszéd eddig nem vezetett valódi közeledéshez, mert minden egyes történelmi eseményt különféleképpen lehet magyarázni. Ezért most inkább arra összpontosít a bizottság, hogy teológiai szempontból közelítse meg a kérdést, megvizsgálja az adott korokban az események mögött álló hittételeket, teológiai alapelveket. Farrell püspök biztos benne, hogy ez a fajta párbeszéd eredményes lesz, hiszen az új kérdések nem áthatolhatatlan nehézségeket jelentenek, hanem inkább lehetőségeket. Nem könnyű az egyeztetés és nem is lesz rövid. A mai világban azonban az egyházaknak ilyen irányban kell haladniuk. Kifejezte meggyőződését, hogy a katolikus teológiának ki kell dolgoznia egy modellt, amely készen áll majd a látható egység pillanatában. Fontos, hogy az ortodox testvérek le tudják győzni atavisztikus félelmüket attól, hogy a nyugat felsőbbrendűnek képzeli magát náluk. Meg kell erősítenünk, amit a zsinat mondott: minden rítus egyenlő méltósággal bír, tiszteletben kell tartani a keleti egyházak intézményeit, hagyományait, szabályait.

Elmondta, hogy a protestáns felekezetekkel való kapcsolatról Kasper bíboros 2009-ben megjelentetett egy kötetet Harvesting the Fruits címmel, amely áttekinti  a negyven éve tartó ökumenikus párbeszédet. Meglepve fedezhetjük fel benne, hogy a XVI. századi szembenállás ma mennyire más fénybe került, és mennyivel közelebb állunk egymáshoz annak ellenére, hogy jelentős különbségek vannak közöttünk és a párbeszéd során még újabb különbségek is napvilágra kerülnek. A legszembetűnőbb különbség maga az egyházról való felfogásban van: mi az egyház, hol valósul meg teljességében.

Hangsúlyozta, hogy a párbeszéd egyértelműen az Úrnak való engedelmesség útja, hiszen ő azt akarja, hogy a tanítványok egyek legyenek az igazságban. Az élő egyháznak, a hívők közösségének az egység felé kell tartania. Az ökumenikus mozgalom kezdeteihez kell visszatérnünk, és újra rá kell találni a lelki ökumenizmusra. Az ökumenizmus kezdeti lépeseikor központi jelentősége volt a lelki kérdéseknek, nagyon fontos volt az imádság, a szív megtérése, a böjt, a bűnbánat, és a másokkal való kommunikáció tisztasága. A lelki ökumenizmus nem a szakértők monopóliuma, minden hívő ember részt vehet benne. A Szentatya is hangsúlyozza, hogy az ökumenizmus szíve a Szentírás kell, hogy legyen: a Szentírás miatt szakadtunk el egymástól, és éppen a Szentírás körül kell egybegyűlnünk.

Az ökumenikus imahét szövegeit idén Jeruzsálemben készítették el: a szent város keresztényei arra hívnak mindenkit, hogy álljon ki az első keresztény közösség mintájára épülő eredeti ökumenizmusért. Tapasztalataik alapján azt mondják nekünk, hogy az igazság, a béke elengedhetetlen feltétele  ez az egység, amelyért imádkozunk. Farrell püspök külön hangsúlyozta: a katolikusoknak meg kell érteniük, hogy az egységet nem akkor kell csak keresni, ha már minden más vallási jellegű problémára megoldást találtunk. Az Úr szép és hatalmas feladatot ad nekünk: legyünk egyek, hogy a világ higgyen. Az egyház nem hirdetheti meggyőzően az evangéliumot, ha a keresztények megosztottak. Az egység keresése nem valamiféle luxus, hanem halaszthatatlan kötelesség.