A jezsuita zaklatási botrány dagad – A pápa még mindig hallgat

Létrehozás: 2010. február 16., 15:28 Legutolsó módosítás: 2010. február 16., 15:28

Berlin – A jezsuita kollégiumokban és más katolikus iskolákban egyre nő a zaklatási ügyek áldozatainak száma. „Már több mint száz azoknak az eseteknek a száma, amelyek a Canisius-Kollégiumban történtek, illetve amelyeket nekem jelentettek” – mondta a jezsuita rend által megbízott német Ursula Raue ügyvédnő, a német dpa hírügynökségnek. Forrás: dpa.de, evangelisch.de

Raue ügyvédnő még ezen a héten le fog tenni az asztalra egy jelentést az eddigi visszaélérekről. Nem minden áldozat a berlini Canisius-Kollégiumba járt. A legtöbb érintett a berlini mellett a másik két jezsuita intézménybe járt: a fekete-erdei St. Blasien Kollégiumba, vagy a bonni Aloisius Kollégiumba.

Az első zaklatási esetek még a 70-es, 80-as évkből származtak, ezeket hozták nyilvánosságra idén január 28-án. Aztán további visszaéléseket jelentettek hamburgi, hildesheimi, göttingeni, hannoveri, fekete-erdei és bonni jezsuita atyákról. Az áldozatok eddig ismert száma harminc körül mozgott.

A berlini jezsuita gimi igazgatója, Klaus Mertes atya a Berliner Zeitungban elmondta, hogy el tudja akár azt is képzelni, hogy ez a szám három számjegyből fog állni. A Hildesheimi Püspökségen is újabb zaklatási ügyeket jelentettek, amelyek már több mint 50 évre mennek vissza.

Egy esetet egy protestáns egyházközségből is jelentettek: Geesthacht (Schleswig-Holstein) evangélikus gyülekezetében a kántort elbocsátották, mert azt feltételezik róla, hogy szexuálisan zaklatott egy 14 éves kislányt.

Az áldozatok – bűnbánatként – egyértelmű gesztusokra várnak

A berlini ügyész, Manuela Groll irodájában közben 20 érintett jelentkezett, akik közül nyolcan, kilencen anyagi kárpótlást kérnek.

„Az érintettek világosan elmondták, hogy a bocsánatkérés nem elég a számunkra – mondta az ügyész. – Szeretnénk más gesztust is, amely valóban megmutatja, hogy minden ellenünk elkövetett vétket megbántak” – ecsetelte Groll.

Ezzel a jogi követeléssel fordulnak nemsokára a jezsuita rendhez. Groll szerint elképzelgető, hogy a rend, kárpótlás és jóvátétel gyanánt felállíthatna egy alapítványt, amely a kártérítési ügyeket rendezné.

A németországi jezsuiták a bevezetés előtt további fejleményekre vár, amelyek a nemsokára nyilvánosságra kerülő jelentéseken alapulnának – jelentette be a rend müncheni szóvivője, Thomas Busch. A visszaélési ügyek berlini folyományaival kapcsolatban egyelőr emég semmiféle adatuk nincsen. „Jó lenne, ha az áldozatok nem magánál a jezsuita rendnél jelentkeznének, hanem Raue asszonynál vagy az államügyészségen” – javasolta Busch.

A katolikus egyház reformjának belülről kell fakadnia

Az áldozatok lehetséges anyagi kárpótlásától nem zárkózik el a rend, de szeretné tudni, hogy az áldozatok ehhez mit szólnának. „Számunkra döntő a kérdésben az, hogy az áldozatok milyen elvárásokat fogalmaznak meg. Nem akarjuk mi megmondani azt, hogy mit tartanánk jónak az áldozatokkal szembeni jóvátételként” – magyarázta Busch.

Lehetséges azonban, hogy az érintettek szóbeli bocsánatkérésre várnak illetve arra, hogy az elkövetőket szembesítsék korábban elkövetett tettükkel.

Mertes atya, aki január végén nyilvánosságra hozta az iskolájában 30 évvel ezelőtt történ zaklatási ügyeket, az iskola és a rend felelősségét hangsúlyozta.

„A katolikus egyháznak megvan a lehetősége az önreformálásra. De ennek belülről kell fakadnia” – mondta a Berliner Zeitung hasábjain. Véleménye szerint a legfontosabb az, hogy az áldozatoknak segítsenek, mert a zaklatás nem más, mint „a lélek meggyilkolása”.

A Vatikánban jelenleg az ír püspökök által elkezdőzött visszaéléseket tárgyalják. A hírek szerint itt nem kerülnek terítékre a németországi esetek. A Vatikán tehát ezekről továbbra is hallgat.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben