A Halottak Könyvét kelti életre a British Museum

A XVIII. dinasztia korától fogva Egyiptomban varázsigéket tartalmazó papirusztekercset helyeztek a halottak mellé, hogy megóvja őket a túlvilág különböző veszélyeitől, és eligazítást nyújtson számukra ennek különböző területein.

A 3500 éves „útikalauz" lépésről lépésre „megtervezte" az elhunytak másvilágra vezető útját. Miután a lélek elhagyta mumifikált porhüvelyét, veszélyek sokasága leselkedett rá – a mindent felemésztő tűztől, mérgeskígyóktól, vadállatoktól kellett tartania. A legfélelmetesebb a Halottfaló volt, amellyel a túlvilági bíróság kedvezőtlen ítélete után találkozhattak az elhunytak.

A „szív megmérettetése" elnevezésű szertartás során az igazság mérlegének egyik serpenyőjébe az elhunyt szívét, a másikba egy strucctollat helyeztek, amely Maatot, az igazságosság és a rend istennőjét jelképezte. Amennyiben a halott szíve könnyebb, mint a strucctoll, az illető méltó, hogy az istenek társaságába kerüljön a túlvilágon. A strucctollnál súlyosabb szív viszont egyértelműen azt jelzi, hogy az eltávozott nem élt tisztességes életét. Szívét a Halottfaló zabálta fel, amelynek krokodilfeje, vízilóhátsója, oroszlánteste volt.

John Taylor, a kiállítás kurátora szerint a tárlat azt a modernkori elképzelést hivatott megcáfolni, miszerint az ókori egyiptomiak a halál megszállottjai voltak.

„Nem a halál, hanem az élet megszállottjai voltak. Az emberek többsége 35 éves kora körül távozott az élők sorából, ám sokuknak jó élete volt, amelyet a haláluk után is folytatni kívántak" – magyarázta.
Az egyiptomi kiállítás komplex vallási rendszerrel rendelkező, fejlett társadalmat mutat be, olyat, amely az üzlettől sem idegenkedett. A Kr.e. 1500 körül keletkezett Halottak Könyve 200 varázsigét tartalmazott. A gazdag egyiptomiak ezekből válogathattak a saját verziójú Halottak Könyve számára. Ezt a luxust nem engedhette meg magának mindenki, a kevésbé tehetőseknek az „útmutató" kommersz változatával kellett megelégedniük.

A tárlat felvonultatja a British Museum világhírű óegyiptomi gyűjteményének néhány értékes darabját. Szerepelnek a kiállításon múmiák, aranyozott halotti maszkok, díszes cédruskoporsók.
Bemutatják a Halotti Könyvet is - a hosszú papirusztekercseket, amelyeket sűrűn borítanak fekete és vörös hieroglifák, s a szöveget a túlvilági jeleneteket életre keltő illusztrációk egészítik ki. A tekercseket helyezték a múmiák mellé a koporsóba, de a varázsigék borították a szarkofágot, a múmia halotti leplét, ahogy a pólyákat is.

Az igen törékeny és „fényérzékeny" tekercseket ritkán mutatják be. A leghosszabb, egy 37 méteres tekercs 3 ezer éve készült egy főpap lánya számára, s most állítják ki először.

Ani királyi írnok, aki Kr.e. 1275 táján távozott az élők sorából, megengedhette, hogy egyéni használatra készíttesse el a Halottak Könyvét: a nevét a szövegben üresen hagyott helyekre írták be.
A kiállítási tárgyak között szerepel egy bazaltkőből és aranyból készült szkarabeusz – a bogár hátán a vevő nevének egy sávot hagytak festetlenül.

„Az idők folyamán egyre több tárgy vált nélkülözhetetlenné, s az ókori Egyiptomban akadtak, akik kihasználták az üzleti lehetőségeket" – jegyezte meg John Taylor.

Mint kiemelte, azok, akik sikeresen túljutottak a próbatételeken, Ra, a Napisten bárkáján időzhettek az idők végezetéig, vagy Ozirisz, az élet, a halál és az alvilág urának a társaságát élvezhették. A legkívánatosabb úticélnak azonban a "nádföldeket" tartották, a túlvilági termékeny folyóparti területet, amely az elhunytak által hátrahagyott Egyiptom idealizált változata volt.

„A végső cél a hazatérés volt, ám egy olyan világba, ahol ismeretlenek a betegségek, a szenvedés, a halál” – hangsúlyozta John Taylor kurátor.