A Facebookon buktak le a katonai szolgálat elől menekülő izraeli lányok

Létrehozás: 2010. november 24., 15:52 Legutolsó módosítás: 2010. november 24., 15:53

Az izraeli hadsereg szóvivője kedden közölte: körülbelül ezer olyan nőt lepleztek le az izraeli hatóságok facebookos bejegyzéseik alapján, akik vallási meggyőződésükre hivatkozva akarták elkerülni a kötelező katonai szolgálatot. Forrás: Független Hírügynökség

A szóvivő elmondása szerint az egyik lányt azután leplezték le, hogy feltett magáról egy fényképet, amelyen azt látni, hogy egy nem kóser étteremben eszik. Egy másik lány pedig egy olyan fotót tett közé magáról, amelyen kacér ruhában látszik, márpedig egy vallásos zsidó nő esetében ez elképzelhetetlen.

Elképzelhetetlen egy vallásos zsidó nőtől az is, hogy az előírást megszegve péntek alkonyat után, vagyis a sábesz kezdetét követően bulizzon, ahogy néhány lány Facebookon közzétett fényképe mutatta. Ez utóbbi esetekben a szóvivő elárulta, hogy hadsereg magánnyomozókat fogadott fel, azok pedig lépre csalták a csalókat a bulikra szóló ajánlatokkal.

„Több esetben azt látni a fotókon, hogy a mentességet kérő lányok sábeszkor számítógépeznek, mobiloznak, tévéznek, ami nem baj persze, de egy vallásos ember számára ezek a tevékenységek tilosak a zsidó szombaton” – mondta a szóvivő, aki szerint „a Facebook az egyik eszköz arra, hogy kiderüljön, mit művelnek a fiatalok."

Izraelben a 18 évüket betöltött fiúknak és lányoknak kötelező a katonaság, a fiúk esetében három, a lányok esetében két éves a szolgálat. Azok a lányok, aki aláírt nyilatkozatot tesznek arról, hogy csak kóser ételt, valamint italt fogyasztanak, és nem végeznek munkának minősülő tevékenységet, sábeszkor mentességet kapnak. A hadseregnek 60 napja van a nyilatkozattétel után a felülvizsgálatra.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben