A CCEE „demográfia és család” témájú plenáris ülése után záróközleményt adtak ki

Létrehozás: 2010. október 05., 14:34 Legutolsó módosítás: 2010. október 05., 14:35

Zágráb – Az európai országok katolikus püspöki konferenciái Zágrábban ültek össze 40. plenáris ülésükre, ahol a demográfia és a család témáját tárgyalták. Forrás: Magyar Kurír

A püspöki konferenciák 47 országban végeztek felmérést, amelyből világosan kitűnik, hogy csökken a népesség száma. Bizonyára hatással van erre az egyes országok családpolitikája, ám ez nem tűnik elegendő magyarázatnak arra, hogy a születési arányszám általánosan erősen csökken, vagyis úgynevezett „demográfiai tél” van.

Az általános gondolkodásmód bizony nem kevéssé nyomja rá bélyegét az egyéni és a társadalmi viselkedésre. A katolikusok részéről arra van szükség, hogy növekedjen bennük a tudatosabb hit, és ezt fogalmazzák is meg, hogy kritikai szellemben össze lehessen vetni az uralkodó kultúrával, amely megkérdőjelezi az olyan értékeket, mint az emberi élet a kezdettől a természetes alkonyáig, az emberi személy objektív felépítése, a szabadság mint erkölcsi felelősség, hűség, szeretet, család. Komoly aggodalomra ad okot például az a vita, amely a napokban zajlik az Európai Tanácsban, amely korlátozni akarja az orvosok lelkiismereti szolgálat-megtagadását, hogy könnyebbé tegye ezáltal az abortuszhoz való hozzáférést.

Mindez figyelmeztet, hogy azon kívül, hogy a hitet erősnek és élőnek kell megőrizni, arra is szükség van, hogy higgyünk abban, hogy az értelem képes felfedezni a dolgok önmagában rejlő igazságát és az erkölcsi igazságot. Úgy tűnik, a posztmodern kort  alapvetően az emberi értelem iránti  alapvető bizalmatlanság jellemzi. Ebből a szempontból fontos, hogy a katolikus egyház jelenlétét a remény határozza meg: a mi reményünk Jézus Krisztus, és az egyháznak képesnek kell lennie arra, hogy megragadja a figyelem és bizalom jeleit, még ha rejtett formában mutatkoznak is meg.

Meg vagyunk győződve róla, hogy az emberi tudat képes megnyílni az Isten által teremtett és Jézus Krisztuson keresztül megváltott emberi természetünkben meglévő értékek előtt. Az egyház tudatában van annak, hogy küldetése az ember és a társadalom szolgálata, Krisztus, a Megváltó hirdetése által, és emlékeztet ennek Krisztusból eredő antropológiai és társadalmi vonatkozásaira. Ezért nem szűnik hangoztatni az élet alapvető értékeit, a férfi és a nő közötti házasságot, a családot, a vallási és nevelési szabadságot: olyan értékek ezek, amelyek alapul és biztosítékul szolgálnak minden más, társadalmi és politikai szinten alkalmazott értékhez. Az a sok család, aki befogadja Jézus jelenlétét és a család igazsága szerint él, folyamatosan tanúsítja, milyen szép és mennyire az emberi szívnek megfelelő az egyház üzenete, miszerint lehetséges Krisztus meghívása szerint családban élni. 

A téma fényénél napvilágra került, mennyire sürgetően fontos az egyház évezredes hagyományának megfelelő nevelő tevékenység: olyan feladat ez, amelynek Krisztusban – aki igaz Isten és tökéletes ember – van a mestere, a mintaképe és kegyelmi forrása.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben