A Bibliában tapasztalható sokszínűség a lutheránus közösség kincse is

Létrehozás: 2009. március 30., 09:15 Legutolsó módosítás: 2009. március 30., 09:19

Augsburg – „Napi teológiai munkánk során nem vesszük elég komolyan a más kontextusokból érkező partnereink érveit és értékeit” – mondta dr. Monica J. Melanchthon, az indiai Gurukul Lutheran Theological College (Chennai) professzornője Augsburgban, március 27-én. A teológusnő a 30 országból érkezett mintegy 120 teológus előtt, A Biblia olvasása a szélekre szakadtak szemszögéből címmel tartott előadást. Forrás: LVSZ / LWB / LWI

A lutheránus egyházak Augsburgban rendezett konferenciáján március 27 és 31 között többek között a lutheránus teológia útkereséséről is szót ejtenek a résztvevők.

„A Biblia olvasásának fontos magja, hogy megtanuljuk olyan emberek szemszögéből is olvasni és olyanok számára is megmagyarázni, akik a perifériákra szorultak és ott élnek. Ez azonban az egyházi közösségeket arra sarkallja, hogy az egyházi lét új formáit és útjait fedezzék fel és újradefiniálják az egyházak fogalmát. A teológusoknak azonban tartaniuk kell magukat ahhoz, hogy Isten kijelentéseit és megnyilatkozásait különböző szituációkban embertársaik számára is megvilágítsák” – hangsúlyozta az indiai teológusnő.

Ezután Dr. Fidon Mwombeki, a wuppertali Egyesült Evangélikus Misszió (VEM) főtitkára azzal a témával foglalkozott, hogy a biblikus teológiát az egész világban élő lutheránusság számára hogyan lehet relevánssá tenni. Véleménye szerint a rezonancia hermeneutikája a legjobb lehetőség arra, hogy a biblikus teológiának világszerte nagyobb figyelmet kölcsönözhessünk. A biblikus teológia csak akkor lehet releváns, ha a biblikus szövegekkel, a hitvallásokkal, az egyház működésével és identitásával, valamint az olvasók szocio-kulturális helyzetével is összhangban van.

Az előadás után Dr. Dean Zweck az ausztráliai Adelaide-ben lévő Lutheran teológusa arról szólt, hogy az evangélium fényében teológiánk és gyakorlatunk, hitünk és életünk mélyen gazdagodik, ha a teológusok, akik egy globális lutheránus hitközösség tagjaiként, saját életük kontextusából magyarázzák a Bibliát.

Zweck szerint hasonlóképpen konfrontálódnak a teológusok a megerősítéssel és a hit védelmével is. „Ez a tény bölcsességet követel ahhoz, hogy felfogjuk azt, hogy Isten mit adott az embernek, nem csak szava által, hanem az ő teremtett világa által is” – mondta Zweck.

A chicagoi Lutheran School of Theology professzora, dr. Barbara Rossing előadásában hangsúlyozta, hogy a Biblia sokoldalúsága nagy kincs korunk lutheránus közösségei számára és a misszió és a szolgálat szempontjából hatalmas jelentősége van. „Döntő kérdés, hogy milyen területek azok, amelyek egyházat megosztóak. Ám a felelősségteljesen gondolkodó teológusok, annak ellenére, hogy különböző végkövetkeztetésekre juthatnak, képesek a kanonikus diverzitás által mégis áldásosan együtt munkálkodni.”

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben