A baptista egyház fennállásának 400. évfordulóját ünnepli Amszterdamban

Létrehozás: 2009. július 24., 15:02 Legutolsó módosítás: 2009. július 24., 15:03

Amszterdam – Baptista hívek, a világ minden szegletéből utaztak arra a ma kezdődő ünnepségre, amelyen Amszterdamban az egyház 400. évfordulóját ünneplik. Forrás: christiantoday.com

1609-ban John Smyth és Thomas Helwys Angliát elhagyva szabadon szerettek volna Istennek szolgálni, ezért Amszterdamba mentek. Eleinte egy kis pékségben találkoztak a hívekkel, de mozgalmuk egyre nőtt és ma már 110 millió tagot számláló egyházzá nőttek.

Az ünnepségen idén a mozgalom történelmi kezdeteiről emlékeznek és átbeszélik majd a misszió, a közösség új kihívásait is.

A Baptista Világszövetség elnöke, David Coffey fog a vasárnapi istentiszteleten prédikálni, aki korábban elmondta: elődeik, Smyth és Helwys erős inspirációt adhatnak a mai európai baptisták számára, hiszen sok esetben a vallásszabadság korunkban is sérül.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben