39 autópálya templom lesz Németországban

Létrehozás: 2011. március 02., 12:21 Legutolsó módosítás: 2011. március 02., 13:35

Siegen – Egy kis pihenés az autópályán. Gyorsan vécére menni, megenni egy zsemlét... és imádkozni. Imádkozni? Miért is ne. Isten kegyelmét lehet kérni az utazásra, és azokra, akik otthon maradtak. Németországban eddig 38 autópálya templom kínálta ezt a lehetőséget. 2011. március 2-tól eggyel nőtt a számuk. Az A45-ös út mellett, Siegennél megépült és megnyílt a 39. Forrás: evangelisch.de, evangelikus.hu / Horváth-Bolla Zsuzsanna

Az A 45-ösön Hagen-Gießent elhagyva, dél felé, Wilnsdorf mellett már messziről látni a fehér templomot. Oldalról nézve az autópálya templomok piktogramját láthatjuk. Bejáratából nézve pedig az épület formája az autóálya szimbólumát mutatja, amely a közlekedési táblákon látható. Az épületet Till Schneider és Michael Schumacher építészek tervezték.

Ha a látogató belép a kápolnába, kerek formákkal találkozhatunk, amelyek egyfajta védettségérzést közvetítenek. A fény úgy csillan meg odabent, hogy egyfajta misztikus atmoszférát teremt.

A templom építését magánemberek kezdeményezték és bár a helyi egyházközségek támogatásával jött létre, azok anyagilag nem járultak hozzá a z építkezéshez, kizárólag magánszemélyek adományaiból jött létre a templom.

Az első német autópálya templomot még 1958-ban építették az A 8-as úton, a bajor Adelsriednél. Ezt ppírgyárosok adták össze, miután egy család halálos balesetet szenvedett a pálya mellett. Azóta folyamatosan épülnek templomok autópályák közelében, de nagyobb lukak is vannak még például Bajorország keleti részén, vagy Saarlanban, a nyugati Rajnavidék-Pfalz és Hamburg körzetében (Schleswig-Holstein, Mecklenburg-Vorpommern und Niedersachsen).

A siegeni projekt mellet három újabb templomot terveznek: az A 71 mellett Hessen-Thüringia-Bajorország háromszögénél, Bibra mellett ökumenikus kápolnát terveznek, Zeestow mellett az A 10-nél (Berlini gyűrű) valamint Grasdorf mellett, ahol az A 7 és az A 39 egymásba csatlakozik, szintén épülne egy-egy templom.

A templomok mindig egy-egy új gyülekezet megalapítását is jelentik, sokszor a helyi gyülekezet eladja, vagy leromboltatja régi templomát, és ezután az új templomot használja gyülekezeti helyül.

Felmérések szerint ezeket a templomokat többségükben férfiak látogatják, akik 40 év felettiek, képzettek, többségükben katolikusok, és nősek. Összességében inkább idősebbek látogatják, mint fitalabbak és polgári származásúak, képzettek és vallásosak, sőt sokan egyházi zenei képzettségűek. Kétharmaduk valóban vallási célzattal keresi fel a templomot, imádkoznak, gyertyát gyújtanak, istentiszteleten vesznek részt. Üdülők és túristák egyharmad részben állnak meg és nézik meg a templomokat.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben