„Soha nem adjuk meg a császárnak, ami az Istené!”

Létrehozás: 2009. november 21., 11:25 Legutolsó módosítás: 2009. november 21., 11:27

New York – Több mint 125 amerikai katolikus, szabadkeresztény és ortodox vezető írta alá a több hónapos közös munkával megfogalmazott Manhattani Nyilatkozatot, amelynek teljes szövegét ma ismertetik egy washingtoni sajtókonferencián. A nyilatkozat állást foglal az emberi élet szentsége, az egy férfi és egy nő életszövetségeként definiált házasság, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság mellett, és ezek érdekében bizonyos körülmények között a polgári engedetlenséget is megengedhetőnek nyilvánítja. Forrás: Magyar Kurír

„A ma támadásnak kitett igazságosság és közjó védelmében szólalunk fel. Keresztényként az egyházi nézetkülönbségek történelmi határain átnyúlva összefogtunk, hogy megerősítsük: jogunk, sőt kötelességünk az igazság védelmében szót emelni és cselekedni. Ígérjük egymásnak és hívő testvéreinknek, hogy semmilyen kulturális vagy politikai erő nem kényszeríthet hallgatásra vagy belenyugvásra. Elismerjük: a törvényeket kötelességünk tiszteletben tartani, akár tetszenek, akár nem, hacsak nem súlyosan igazságtalanok vagy erkölcstelenek" – fogalmaznak a nyilatkozat aláírói.

„Nem fogunk azonban engedelmeskedni semmilyen rendeletnek, amely arra kényszeríti intézményeinket, hogy művi terhességmegszakításban, magzati élet elpusztításával járó kutatásban, asszisztált öngyilkosságban, eutanáziában vagy más életellenes tevékenységben vegyenek részt; és nem hajlunk meg olyan rendelkezések előtt, amelyek arra próbálnak rávenni, hogy áldást adjunk erkölcstelen szexuális kapcsolatokra, a házassággal egyenrangúnak kezeljük őket, vagy ne hirdessük az erkölcs, az erkölcstelenség, a házasság és a család általunk ismert igazságát. Készséggel megadjuk a császárnak, ami a császáré, de semmilyen körülmények között nem adjuk meg a császárnak azt, ami az Istené" – idézi az aláírók állásfoglalását a CNA.

A Manhattani Nyilatkozat aláírói megerősítik: Bár a közvélemény az életvédelem felé hajlik, befolyásos körökben sok helyen az abortuszpárti ideológia a meghatározó. A kormány olyan tudományos kutatásokat támogat, amelyekben a kicsiny emberi magzatokat eldobható kutatási kellékként kezelik. A politikai döntések gyengítik a házasságot, miközben befolyásos személyek és szervezetek dolgoznak a házasság újradefiniálásán, hogy elfogadtassák az azonos neműek kapcsolatát, sőt az egyneműek „házasságán" túlmenően a több partner közötti szexuális kapcsolatot.

A nyilatkozat aláírói között szerepel Justin Rigali bíboros, philadelphiai érsek; Adam Maida bíboros, detroiti emeritus érsek; Charles J. Chaput denveri érsek; Timothy Dolan New York-i érsek; Donald W. Wuerl washingtoni érsek; John J. Myers newarki érsek; John Nienstedt, Saint Paul és Minneapolis érseke; Joseph F. Naumann, Kansas City érseke; Joseph E. Kurtz louisville-i érsek; Thomas J. Olmsted phoenixi püspök; Michael J. Sheridan, Colorado Springs püspöke; Salvatore Joseph Cordileone oaklandi püspök; Richard J. Malone portlandi püspök; David A. Zubik pittsburghi püspök, valamint Jonah Paffhausen metropolita, az Amerikai Ortodox Egyház prímása; Robert Wm. Duncan, az Észak-Amerikai Anglikán Egyház prímása; Peter J. Akinola, a Nigériai Anglikán Egyház prímása; továbbá Robert George, Chuck Colson, James Dobson, William Donohue és más jeles személyiségek.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben