„Mini-Vatikán” ellen csatáznak a spanyol szocialisták

Létrehozás: 2009. március 11., 09:56 Legutolsó módosítás: 2009. március 11., 09:59

Madrid – Már eddig is számos csatát vívott az elmúlt években a spanyol szocialista kormány és a spanyol római katolikus egyház, de mindeddig csak a vallást (is) érintő kérdésekben, mint az abortusz, a melegházasság vagy a válás. Most azonban kifejezetten földi ügyben csaptak össze, miután az egyház szeretné Madrid egyik legrégibb parkját - a szocialisták szerint - egyfajta "mini-Vatikánná" átalakítani, amelyből csak a pápa hiányozna. Forrás: MTI

A szocialista párt szóvivője a tervet „történelmi támadásnak” nevezte és a párt az Európai Bizottsághoz fordult, hogy próbálja meg a madridi konzervatív városi tanács által 10 nappal ezelőtt jóváhagyott tervet megakadályozni – közölte az MTI.

A terv szerint öt egyházi épületet emelnének, köztük egy papi rezidenciát, egy templomot és egy könyvtárat a főváros La Cornisa de San Franciscónak nevezett történelmi városközpontjának egyik végére. Ez a terület, amely látható Goya 1788-ban készült Szent Izidor mezeje című képén, hajdan az inkvizíciós perek színhelye volt. Ma népszerű közpark, ahová a madridiak kikapcsolódni, piknikezni járnak. A terv ellenzői felhívják a figyelmet arra, hogy innen szép kilátás nyílik Madrid nevezetességeire, köztük a királyi palotára és a XVIII. századi Szent Ferenc bazilikára, éppen ezért nem szabad hozzányúlni.

David Lucas, a spanyol szocialisták madridi szóvivője az AP hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a terv „városi gyalázat, amely kárt okoz Madrid örökségének, építészetének, környezetének és identitásának”. Annál is inkább elvetendő, mert nem sok maradt a régi Madrid jelképeiből és a park a spanyol főváros emblematikus részévé vált.

A szocialisták és a környék szervezetei jogi lépéseket, valamint utcai tüntetéseket helyeztek kilátásba, többek között egy március 29-re tervezett demonstrációt, amelyen reményeik szerint ezrek vesznek majd részt. Hétfőn egy spanyol európai parlamenti képviselő arra kérte az EU-bizottságot, hogy rendeljen el környezetvédelmi vizsgálatot, hogy ezzel is késleltesse a terv végrehajtását.

A területen már így is van egyházi épület, az Almudena katedrális, a hozzátartozó intézményekkel.

A spanyol egyház egyelőre nem kommentálta a tiltakozást, korábban azonban azzal vette védelmébe a tervet, hogy lesznek iskolák és sportlétesítmények is a beépítendő parkban.

Lucas felhívta a figyelmet arra, hogy az egyház a mostani összecsapásban sajátos szerepbe került, mert a modern terjeszkedési politikát hirdeti a hagyományos kultúra és örökség megőrzésével szemben, amelynek általában a bajnoka szokott lenni.

„Ha Goya látná, mi folyik itt, zokogna” – mondta a szóvivő.
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben