„Lelkipásztorként jövök közétek″ – a Szentatya beszéde a yaoundéi repülőtéren

Létrehozás: 2009. március 18., 19:26 Legutolsó módosítás: 2009. március 18., 19:27

Yaounde – XVI. Benedek pápa március 17-én délután megérkezett Kamerunba. A Szentatya fogadására a yaoundéi repülőtéren megjelent a köztársasági elnök, az apostoli nuncius, a helyi püspöki konferencia, továbbá politikai és közéleti személyiségek, a diplomáciai testület, valamint hívek egy csoportja. Forrás: Magyar Kurír

A pápai, majd a kameruni himnusz után Paul Biya elnök köszöntötte XVI. Benedeket, aki ezt követően beszédet mondott. A Szentatya a remény, a béke, a fiatalság földjének nevezte Kamerunt. A „miniatűr Afrikaként" is emlegetett, ötven éve független országban több mint kétszáz különböző etnikumú csoport él békében egymással. A lakosság több mint egynegyede katolikus vallású. Az egyház egyik küldetése itt az egészség és a kiengesztelődés terén végzett tevékenység. Ennek példája a Léger bíborosról elnevezett központ, ahol betegeknek nyújtanak segítséget. A másik fontos misszió a nevelés: a Közép-Afrikai Egyetem reményteli a térség jövője szempontjából.

A pápa hangsúlyozta: lelkipásztorként érkezett Kamerunba. Péter utódaként azért jött, hogy megerősítse testvéreit a hitben, híven ahhoz a feladathoz, amelyet Krisztus bízott Péterre az utolsó vacsorán. Ezután emlékeztetett Afrika számos nagy szentjére, akik a kereszténység első századaiban éltek, mint: Szent Ciprián, Szent Mónika, Szent Ágoston, Szent Atanáz. Egészen napjainkig misszionáriusok és vértanúk sora tett tanúságot Krisztusról szerte Afrikában, ahol ma mintegy 150 millió hívő tartozik az egyházhoz.

II. János Pál pápa 1995-ben Yaoundéban adta át az Ecclesia in Africa kezdetű szinódus utáni buzdítását, amely az egy évvel korábban, Rómában megtartott (Afrikával foglalkozó) első püspöki szinódus eredményeként született. Most Benedek pápa szintén a kameruni fővárosban fogja átadni az Afrikával foglalkozó második püspöki szinódus munkadokumentumát. Az ülést októberben tartják majd Rómában. Közel tíz év telt el az új évezredből, s ez a kegyelmi pillanat felhívás minden püspök, pap, szerzetes és világi hívő számára, hogy újra az egyház küldetésének szenteljék magukat, és elvigyék a reményt Afrika és az egész világ népeihez.

A keresztény üzenet még a legnagyobb szenvedés közepette is reményt hoz magával – folytatta beszédét XVI. Benedek. Szent Bakhita Jozefina élete ragyogó példa arra, hogy az élő Istennel való találkozás az igazságtalanság vagy a szenvedés helyzeteiben is milyen változást képes előidézni. Egy keresztény sosem nézheti némán a fájdalom, az erőszak, a szegénység vagy az éhség problémáit, a korrupciót, a hatalommal való visszaélést. Az evangélium üdvözítő üzenetét erőteljesen és világosan kell hirdetni, hiszen Afrikában is sokan vágynak reményre és vigaszra – hangoztatta a pápa. A helyi konfliktusok következtében ezrek maradnak hajlék nélkül, árván, özvegyen. A múltban sok afrikait hurcoltak el kegyetlenül rabszolgának, ma azonban a szervkereskedelem lett a rabszolgaság egyik modern formája.

A fekete földrészen aránytalanul súlyosan jelentkeznek az élelmiszerhiány, a pénzügyi recesszió és a klímaváltozás hatásai. Mindez kiengesztelődésért, igazságosságért és békéért kiált: az egyház éppen ezt kínálja fel. Nem a gazdasági vagy politikai elnyomás újabb formáit, amelyek nem veszik figyelembe a még meg nem született emberi életeket, hanem az élet evangéliumának üdvözítő vízét. Az egyház az etnikai és vallási rivalizálás helyett az egyenességet, Isten Országának békéjét és örömét hirdeti – fogalmazott beszédében a pápa.

A repülőtéren mondott beszéd után a Szentatya szálláshelyére, a yaoundéi apostoli nunciatúrára indult.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben