Magyar nyelven is lehet esketni Romániában

Létrehozás: 2011. november 15., 11:30 Legutolsó módosítás: 2011. november 15., 11:32

Bukarest – Az önkormányzatok magyar nyelven is eskethetnek Romániában, miután hatályba lépett a román polgári törvénykönyv módosított változata – közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Forrás: MTI

A magyar szervezetnek az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint október 1-jétől lépett hatályba az új polgári törvénykönyv, amely kimondja: a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek kérhetik, hogy anyanyelvükön eskessék össze őket, ha a házasságkötő ismeri az adott nyelvet. Ezzel a lehetőséggel eddig is lehetett élni, de csak a nemzeti kisebbségek által legalább 20 százalékos arányban lakott közigazgatási egységekben.

Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese szerint a szövetség által kivívott előírás áttörést jelent, hiszen annak a polgári törvénykönyvbe foglalása a szóban forgó kisebbségi jog kiterjesztését és a fokozott jogi biztosítékot egyaránt jelenti.

Emlékeztetett arra, hogy eddig kormányrendelet szabályozta az anyanyelven történő házasságkötést, de csak azokra a településekre vonatkozott, ahol a magyarság számaránya elérte a 20 százalékot. Most azonban bárhol megilleti ez a jog a romániai magyarokat – mutatott rá a főtitkárhelyettes, aki szerint mostantól magyar nyelven is le lehet vezetni a szertartás egészét, ugyanis eltörölték a polgári esküvők kötelező kétnyelvűségére vonatkozó előírást.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben