Lecserélték a Pápai Magyar Intézet rektorát a Vatikánban

Létrehozás: 2011. augusztus 19., 10:44 Legutolsó módosítás: 2011. augusztus 19., 10:48

Tizenhárom év után leváltották a római Pápai Magyar Intézet rektorát, Németh Lászlót. Az olaszországi magyar főlelkész azonban elődeivel ellentétben nem került be a hazai püspöki karba. Az új rektor a Tóth Tamás, a budapesti nunciatúra eddigi titkára lesz. Forrás: index.hu / spirk

Az Index információi szerint leváltották a Magyar Katolikus Egyház legfontosabb vatikáni oktatási intézménye, a Pápai Magyar Egyházi Intézet rektorát. Németh László 1998 óta töltötte be a kollégium vezetői posztját.

A Magyar Katolikus püspöki Konferencia (MKPK) eddig nem hozta nyilvánosságra a személycserét.

A fölszentelt papok továbbképzését szolgáló kollégium vezetői eddig rendszerint a hazai püspöki karban folytathatták egyházi karrierjüket. Az intézmény rektora volt korábban Erdő Péter biboros-érsek, Keresztes Szilárd, Ternyák Csaba és Veres András is, akik Rómából főpapi posztokra kerülve térhettek haza Magyarországra. Az olaszországi magyarok lelkésze címet is betöltő Németh, aki közülük a leghosszabb ideig vezette az intézményt, az elsősorban magyar zarándokok által igénybe vett római szálláshelyet, a Szent István Házat vezeti majd. 

Úgy tudjuk, Németh helyét Tóth Tamás, a vatikáni budapesti képviselet, a nunciatúra eddigi titkára veszi majd át.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben