Kairóban a rendőrség rátámadt a keresztyén tüntetőkre

Létrehozás: 2011. november 21., 08:22 Legutolsó módosítás: 2011. november 21., 16:20

Gyors kommandósok csütörtök este az egyiptomi fővárosban, Kairóban késekkel, gyújtóbombákkal és kövekkel támadták meg a békésen tüntető kopt keresztyének csoportját, és 29 személyt megsebesítettek – jelentette az állami hírügynökség az Egészségügyi Minisztériumra hivatkozva. Októberben már volt súlyos összecsapás a koptok és a muszlimok, illetve a katonaság között, ebben 25 keresztyén halt meg. Forrás: epd.de, evangelisch.de. Szöveg: dr. Békefy Lajos.

Forró, véres arab év – a koptoknak fekete esztendő

Idén már januárban, majd májusban és októberben is voltak keresztyén-kopt áldozatai, sérültjei az egyiptomi politikai változásoknak. Az egyiptomi kopt keresztyének alkotják az egyik legrégibb Jézus-követő közösséget a világon. Kr. után 50-ben Márk evangélista már eredményesen misszionált az ősi országban. A kopt-ortodox keresztyének híres, ősrégi kolostora a Sínai-félszigeten található Szent Katalin-kolostor, ahol a Szentírás legrégibb kézirataiból is őriznek néhány töredéket. A közel kétezer éves egyháznak ma mintegy 7-8 millió tagja van.

Egészen biztos, hogy 2011 fekete esztendőként vonul be történetükbe. Ugyanis már január elején tragédia érte a közösséget: egy civilbe öltözött rendőr busszal belehajtott koptok egy csoportjába, majd tüzet nyitott rájuk. Február 23-án az egyiptomi hadsereg katonái támadták meg az egyik pusztai kolostort, az Anba-Bishoyt, és pisztollyal lövöldöztek. Húsz szerzetes, illetve kolostorlakó sérült meg, egy szerzetes meghalt. Május 7-én szalafista, szélsőséges muszlimok felgyújtották a kairói Szent Mina-templomot, az utcai ütközetben 12 kopt vesztette életét, 230 súlyosan megsérült. Október 9-én a kairói demonstrációban 24 keresztyén halt mártírhalált – ahogyan a koptok mondják. A tegnapi összecsapásnak – tegyük hozzá: eddig – „csak” 29 súlyos sérültje van, de ez még nem végleges adat. A csütörtök esti brutális rendőrtámadásról a wataninet.com egyiptomi keresztyén hírszolgálati weboldal is beszámol.

Civilek katonai bíróság elé – Mubarak utódainak véres hatalmi „játékai”

A rendőrök Kairó Shubra nevű városrészében támadtak a koptokra, akik tiltakozni akartak az ellen az egyiptomi joggyakorlat ellen, amely szerint civileket is állíthatnak katonai bíróság elé. Állami indoklás szerint a rendőrség a tüntetők érdekében lépett fel. Ezentúl a tüntetők igazságot és elégtételt követelnek annak a több mint 25 áldozatnak, illetve családjuknak, akiket októberben a rendőrök durva támadása ölt meg. Mint ismeretes, akkor a tüntetők a templomgyújtogatás ellen emelték fel szavukat és feliratos tábláikat. Jóllehet koptok és radikális muszlimok között mindig is voltak súrlódások, összecsapások, de Mubarak egyiptomi elnök hatalmának megdöntése óta ezek száma ugrásszerűen megnőtt. A jelenség okát szakértők azzal magyarázzák, hogy a forradalom vesztesei, Mubarak emberei ellenforradalmároknak titulálják a koptokat, s így próbálják a hatalomba visszahozni Mubarak rendszerének az embereit.      

Nemzetközi tiltakozás – de a kopt pápa még hallgat

Ez évben már több egyházi szervezet és vezető elmarasztalóan szólalt meg az erőszakos cselekmények kapcsán. Volker Kauder, a CDU/CSU frakcióvezetője követelte a demokratikus jogállam felépítését Egyiptomban. Ennek egyik kritériuma az alkotmányban a teljes vallásszabadság biztosítása. Olaf Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának főtitkára a világ minden keresztyénét felhívta arra, hogy napi imáikba  foglalják bele a kopt keresztyének helyzetének pozitív megváltozásáért szóló könyörgést is. A kairói Al-Ashar egyetem nagyimámja, Ahmed Al-Tayeb is aggodalmának adott hangot a kopt–muszlim feszültség miatt és a történtek után. A kopt pápa, III. Shenouda a tegnapi eseményről még hallgat. Eddig a forró, fekete egyiptomi tavasz-nyár-ősz 39 kopt keresztyén életét követelte az összecsapások révén, a súlyosan sérültek száma közel 700. A kopt egyház mártírkönyve és a fekete statisztika további nevekkel telítődik. Meddig?

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben