Hatalmas Jézus-szobor épül a Székelyföldön

— Felvéve: , ,
Létrehozás: 2011. július 29., 14:18 Legutolsó módosítás: 2011. július 29., 14:18

Bukarest – Rozsdamentes acélból készült, 20 méter magas Jézus-szobrot állítanak fel a romániai Hargita megyében található Székelyudvarhely és Farkaslaka közötti Gordon-tetőre. A tervek szerint a monumentális alkotás tetején kilátót is fognak működtetni. Forrás: MTI

A Jézus szíve címet viselő szobor kétszázezer euróból (54 millió forint) készül el. Több helyi vállalkozó és a Protemp alapítvány finanszírozza – írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap honlapján.
A Rio de Janeiróban látható, világszerte ismert műalkotásra emlékeztető szobor a székelyudvarhelyi Zavaczky Walter munkája.
A látványterv szerint a tárt karú Jézus feje, keze és palástja 20 méter magas fémvázra kerül, amelyet a Nyko Kft. készít. A kilátó csúcsa a fejrészen kap helyet, a felfelé vezető létrát a belső, üreges részben helyezik el.
A tervek szerint az építmény augusztus 21-én kerül a helyére.
A sokak által „pléh-Krisztusnak" nevezett szobor megosztja a helyieket, vannak, akik szerint a hely szelleméhez méltó mű kiegészíti a tájat, és várhatóan turisták ezreit vonzza majd. Többen azonban úgy vélik, a kilátó ízléstelen és tájidegen – írja a napilap.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben