Cormac McCarthy: Az út

Krámer György könyvajánlója:

„Ha a fiú nem Isten igéje, akkor Isten sosem szólalt meg.” 

Fontos dolgokról egyszerűen beszélni kevesek kiváltsága. Cormac McCarthy Az út című regényében végtelenül egyszerű minden. Egy világégés után vagyunk, az író nem foglalkozik azzal, hogy mi történt, őt csak a végeredmény érdekli. A Földön gyakorlatilag elpusztult az élet. Nincsenek növények, állatok sem élnek. Csak néhány ember marad életben. Nincsenek színek, csak a szürke árnyalatai, a mindenhol szálló, mindenre rátelepedő pernye.

Ebben a végtelenül lepusztított, leegyszerűsített világban próbál életben maradni egy apa a fiával. Éhezve, fázva, az egymást felzabáló emberhordák elől rettegve menekülve mennek egy meghatározhatatlan cél felé. Ők ketten az életet jelentik egymásnak. Az apa történeteket mesél a fiának, aki már ebben a világban született. Mítoszt teremt, reménységet ültet, értékeket fogalmaz, elválasztja a jót a rossztól. Az apát pedig egyedül a fiú választja el a haláltól, a halott, kiüresedett élettől. A fiú léte az egyetlen, ami nem engedi kimondani a végső ítéletet az értelmetlenné vált létezés felett.

Minden nap meg kell küzdeniük a fizikai létezésért. Ugyanígy minden nap meg kell küzdeniük a létezésük értelméért is. Kettőjük kapcsolata mindent újra végiggondoltat az olvasóval is. Ez a leegyszerűsített világ, ennek a két embernek a küzdelme annyira magával ragadó, hogy amikor befejezzük, és letesszük a könyvet, idegenül nézünk körül saját világunkban. Ennek a lehetséges jövőnek a visszatükröződő fakó fényében egészen másként látunk mindent. Néhány pillanatra eltűnnek a maszkok, elpárolog minden szemfényvesztés, és az életünk lecsupaszítva, mezítelen áll előttünk, ha megáll. És ha tehetjük gyorsan, ösztönösen átkaroljuk gyermekeinket, odabújunk hozzájuk, és csak hallgatjuk, ahogyan csendben lélegeznek…