Valami Amerika 2.

— Felvéve: , ,
Létrehozás: 2008. december 10., 22:39 Legutolsó módosítás: 2008. december 10., 22:44

színes magyar vígjáték, 110 perc, 2008.

Valami Amerika 2.

Valami Amerika 2.

Ütősre sikerült a Valami Amerika 2.

 

Budapest - Kicsit félve ültem be a moziba, a Valami Amerika második részére. Köztudott, hogy a kasszasikerek folytatásai nem szoktak annyira ütősek lenni és az embernek inkább olyan érzése van, hogy jaj, már megint csak egy bőrrel többet akartak valamiről lehúzni. Ennél a filmnél azonban a sajtós kollégákkal együtt úgy találtuk: a folytatás még jobb, mint az első film volt. Bolla Zsuzsanna írása.

 

A mai (12. 10.) vetítés után pár mondat erejéig sikerült elkapnom a rendezőt, Herendi Gábort, aki bár félt a második rész bemutatójától, utána mégis kicsit fellélegzett és megnyugodott.

- Egész végig féltem - már akkor, amikor még a történetet írtuk, aztán a forgatások alatt is, egészen a bemutatóig - milyen lesz a fogadtatás. Aztán a tesztvetítések közönsége is egyöntetűen jobbnak találta a folytatást, a Valami Amerikánál. Sokak szerint a poénok is erősebbek és kidolgozottabbak lettek – magyarázta Herendi, aki régóta fontolgatta, hogy elkészíti a folytatást, de a rendkívül sikeres első rész után félt, hogy nem tud majd megfelelni a magas elvárásoknak.

- Végül az évek során elkészült egy erős forgatókönyv, amiből úgy éreztem, össze lehet hozni egy jó filmet. A nyomás amúgy jót tett, jobban odafigyeltünk a munkára, és mindenki beletett apait-anyait - szerintem ez meg is látszik a végeredményen.
A filmben az első rész valamennyi főszereplője feltűnik, akik gyakorlatilag a Valami Amerikában váltak országosan is ismertté.

Hujber Ferenc, Pindroch Csaba, Szabó Győző, Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter is szerepel, de mellettük természetesen ott van Szervét Tibor is. Új karakterek is színesítik a történetet, mint Csuja Imre és Tompos Kátya, aki nem csak tehetséges, de fantasztikusan énekel és táncol.
A forgatások New Yorkban, Budapesten és az etyeki Korda Stúdióban zajlottak, a film költségvetése nagyjából 350 millió forintos.
A folytatásban is fontos szerepet játszik a zene, amihez a magyar könnyűzenei élet olyan szereplői járultak hozzá, mint Hrutka Róbert, Süveg Márk, vagy a Tankcsapda, így szinte biztos: a slágereket évekig fogják játszani a rádiók.
A filmet a 2002. decemberében elhunyt Schütz Ila emlékének szentelték, aki az első részben, amely egyben utolsó filmszerepe is volt, takarítónőként szerepelt.
És most pár mondatban magáról a történetről:

A Valami Amerika 2. ott kezdődik, ahol az első rész véget ért. A film előtt képregényben elmesélik nekünk, mi is volt eddig, ez jól is jön, hiszen az első rész óta (2001) jó pár év eltelt. A lottónyereményből Tamás (Pindroch) gyorsan leforgatja első játékfilmjét, a Bűnös Várost, ami azonban hatalmasat bukik a mozikban. A filmes depressziós lesz, ám amikor egy New York-i sztriptízbárból képeslapot kap, testvéreivel (Hujber és Szabó), a pénzükkel annakidején lelépett Alex (Szervét) és Timi (Oroszlán) nyomára bukkannak. Ám hogy visszaszerezzék a csaló által lenyúlt lóvét, színpadra kell állítaniuk egy musicalt, ami Amerikában már hatalmasat bukott. Vajon sikerül-e befutniuk vele, az maradjon egyelőre titok: egészen a december 18-i bemutatóig.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben