A dolgok állása

Stephen Collins (Ben Geza Affleck) kongresszusi képviselő asszisztensét meggyilkolják éppen akkor, amikor egy nagyszabású politikai korrupciós ügyben bizottsági meghallgatást tartanak. Cal McCaffrey (Russell Crowe), Collins régi barátja, tapasztalt újságíró, akit főszerkesztője egy Della nevű csinos újságíró-gyakornokkal együtt kiküldi kutakodni az ügyben: Szenzációt sejttető a téma, de hogy mekkorát és milyet, arra senki nem számít az elején. Szabó-Pap Gabriella írása. 

Cal a munka során több erkölcsi dilemmába kerül. Egyrészt, fékeznie kell az olcsó szenzációkat hajszoló Dellát, meg kell tanítania nemcsak az újságírói fogásokra, hanem a leírtak következményeinek felmérésére is. Másrészt önmagával, újságírói énjével kerül szembe: mennyire viselkedik a nehéz helyzetbe jutott képviselő barátjaként, meddig és hogyan tud  segíteni neki a sajtó révén,  ugyanakkor pedig mennyire viselkedik újságíróként, a maga és lapja anyagi hasznát  előmozdítva?  Végképp problematikussá válik a helyzet, amikor kiderül, hogy akit barátjának tudott, nem éppen ártatlan, hanem az ő balfogásaiból következik négy ártatlan ember halála. Ez hiúsítja meg azt is, hogy a politikai korrupció ellen hatékonyan tudjon fellépni. 

Cal nem kis erőfeszítéssel találja meg azt a kompromisszumot, amit maga előtt is, Della előtt is vállalni tud. Kénytelen feláldozni az igazság érdekében barátját is, régi szerelmét is. Látja, hogy ha milliókról van szó, akkor senki sem tisztességes, senki szerelme vagy élete nincs biztonságban. 

A sok csavar a történetet elevenen tartja mind a 128 percen át. Hiába, ma már egy konfliktus, egy csavar, egy leleplezés nem elég egy hollywoodi filmben, hanem kell legalább kettő. A klasszikus magányos hős sem állja meg többé a helyét, ma már (az egyenjogúság jegyében?) szükséges a magányos hőssel egyenrangú női (vagy színes bőrű) társ is a történetben. Ehhez járul két amerikai sztereotípia, a politikai korrupció és az anyagiasságtól vezérelt, szenzációhajhász sajtó. 

A mindent behálózó politikai korrupció már régi ismerős. A hatalom birtokosai és a profitot kereső, elvtelen, emberéleteket sem sajnáló vállalkozások közt kiépülő, belső háló sem megrázó újdonság – bár, a dolog természetét illetően érdekes mindazt számításba venni, amiről filmajánlónkban máshol, a Nexus című dokumentumfilmről írottakban szó van. 

Az, hogy a sajtó a negyedik hatalmi ággá növi ki magát, szintén régóta tudott, de az még viszonylag új jelenség, hogy a sajtószabadság és a szabad információáramlás mítosza mellől lekopott az erkölcs, a tisztesség minden máza. Nincs olyan emberi törvény, amely meg tudná határozni, hol a határ a sajtómunkában – egyetlen törvény a belső törvény, az erkölcsi érzék.

Mint tudjuk, az pedig hiánycikk Keleten és Nyugaton egyaránt! Sőt, gúny tárgya, és egzisztenciális fenyegetettség az újságíró számára adott esetben. Nem mindennapi erőfeszítés, tudás és tisztánlátás kell ahhoz, hogy az újságíró minden következményt előre látva, minden erkölcsi kérdést mérlegelve olyan megoldást találjon, ami még elfogadható.

Cal McCaffrey jutalma nem is annyira Della szerelme, hanem inkább az, hogy a lány figyeli tettei rugóját, okul a látottakból, erkölcsileg is közelebb kerül hozzá. Társsá növi ki magát a szó valódi értelmében. 

A színészek valamennyien ismert hollywoodi sztárok, köztük Ben Geza Affleck, akinek Géza keresztnevét szülei egy magyar barátjuk tiszteletére adták. Mégis, úgy tűnik, mintha a híres angolszász önfegyelem bábokká degradálná a színészeket. Az arcokat az összpontosítás és a tragikus életérzések kifejezése merevvé teszi. Mintha egyik szereplőnek sem lennének emberi érzései, mindenki emberfölötti hőst játszik. Russell Crowe összehúzott szeme, a képviselő feleségét játszó Robin Wright Penn bágyadt, szomorú mosolya még csak-csak emberi, de rutin színészi munka. A főszerkesztőt játszó Helen Mirren az egyetlen, akinek játéka őszinte, emberi. Helen Mirrent A királynő című filmből ismertük meg, amelyben a nagyhatalmú, de hideg, fegyelmezett  uralkodónőt alakította. Ebben a filmben is vasladyt játszik, de mennyire más! A haragtól, a keménységtől, szikrázó, vibráló, anyagi érdekeltségen túl csak ritkán látó, mégsem ripacs módjára ágáló „kapitány a hajóhídon”. Nagy színésznő! 

Van egy érdekes mozzanat a filmben. Amikor az újságíró már tisztán látja egykori barátja gyászos szerepét, természetesen megrendül. Ekkor a képviselő a fejére olvassa, hogy a kérlelhetetlen igazságkeresés mennyire tönkreteszi az emberi érzelmeket: barátságot, szerelmet, bizalmat egymás iránt. Fontos momentum. Ma sokan keresik „az igazságot” politikában, gazdasági és társadalmi életben, a történelmi múltban. Vajon fontolóra vesszük-e ilyen helyzetekben az igazságkeresésünk következményeit? És ha igen, elbírjuk-e erkölcsileg a súlyát? Vagy, lehetnénk-e néha nagyvonalúak, megbocsátóak, jótékonyan figyelmetlenek, „feledékenyek”?  Hiszen az egyetlen igazság a Földön, jól tudjuk, a Jézus Krisztus igazsága.

Van, amikor az igazság kiderítése elkerülhetetlen, de van, amikor nem. Ez is egy erkölcsi dilemma. Megfontolandó mai életünkben. 

A dolgok állása érdekes, jól pergő film. Megérdemli, hogy ne csak úgy nézzük végig, mint gyilkosságok okait feltáró történetet, hanem úgy is, mint emberileg nehéz döntések, hibás és jó döntések együttes történetét.