Weltler Sándor: Temetők helyett életet

Kezdjük a költő énekével: „Adjon az Isten fényeket, temetők helyett életet - nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem.” Mondhatjuk, innen, a földről nézve: „Több fényt!” (Goethe) Kérdés, hogy a világ megteremtése és megváltása után nem konok pogányság-e mindez! Hiszen kezdetben így szólt a Teremtő: Legyen világosság! És lett világosság. Ráadásul még napot, holdat és csillagokat is teremtett. Isten teremtett világa tehát nem kivilágítatlan! Kellő belső és külső megvilágítottsággal rendelkezik. Ami a belső világosságot illeti, a teremtő Isten tűzoszlopban jár előttünk, mint egykor Mózes népe előtt, hogy bevilágítsa éjszakáinkat. A külső világossága is tökéletesen működik: már hosszabbodnak a nappalok, közeledik a tavasz, hamarosan újra kihajtanak a füvek, újra virágoznak, gyümölcsöt érlelnek a fák. Igazságtalan, aki itt „több fényt” követel!

Pedig a megváltásról, a prófécia beteljesedéséről még nem is szóltunk: „Kelj föl tündökölve, mert jön világosságod.” (Ézs 60,1) „Eljött a világba” (Jn 3,19), s és mivel „benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága”, okafogyottá vált „temetők helyett életet” kérni. Karácsonykor körülragyogja a pásztorokat az Úr dicsősége, s azok felkelnek, s meg sem állnak Betlehemig. Még a távoli országokban élő bölcsek is útra kelnek, látván a csillagot, ők is nagy örömmel vonulnak Betlehembe. Bár nagypénteken sötétség borult a földre, Isten megváltott világa sem kivilágítatlan! Kellő belső és külső megvilágítottsággal rendelkezik. Ami belsőt illeti: az ige testté lett, itt élt közöttünk, és láttuk az ő dicsőségét. A megváltás külső világossága is tökéletes Jézus nyilvános szolgálata által, aki a bűn és a kínos halál éjszakáját mindenütt megszüntette a kegyelem igéjének hirdetése által. Igazságtalan, aki karácsony óta „temetők helyett életet” adatna az Istennel. Különösen, ha még ezt is hozzáteszi: „nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem”. Először is: megadta! Másodszor pedig mindebben kérés alapján lesz részünk. Nem arról van szó, hogy kérvényt kell beadnunk, inkább arról, hogy Isten senkin nem gyakorol erőszakot. Senkire nem erőlteti rá ajándékát. Viszont mindenki adja, aki kéri tőle!

S hogyan fest mindez fölülről nézve? Egyáltalán nem rózsásan! Bár kezdettől fogva nem kivilágítatlan világban élünk, az emberek nagy többsége sötét szívvel és aggyal gonoszságban jár. Sötét a világ. Nem segít rajta a sokféle hangulatjavító intézkedés (hangulatvilágítás), a millió reklám, a megannyi díszkivilágítás, a felszín ragyogtatása. Szép a külcsín? Lehet, de ijesztő a belső becstelensége! A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Saját világába jött el, de az övéi nem fogadták be. Úgy van, ahogy János mondja: „a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert gonoszok voltak a cselekedeteik. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjék a cselekedete.” (Jn 3,19-20) Felülről nézve tehát az a helyzet, hogy bár van a világnak világossága, az emberek nem abban járnak, hanem saját gonoszságuk fényeit villogtatják: az élet világossága helyett temetőgyertyák fényét, a szellem napvilága helyett szórakozóhelyek tébolyig villogtatott hangulatvilágítását, a lélek fénye helyett szívük sötétségét! S a háttérben Lucifer, gonoszsága reflektoraival. Ha ő gonosz, márpedig az, akkor a világa is az. Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség! (Mt 6,23)

Jézus mondja: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” Jézust követni vagy sötétségben járni - az itt a kérdés! „Fény lesz itten” vagy marad a sötétség? Jézus ellenzéke természetesen azonnal megszólal: „Te önmagadról teszel bizonyságot.” Kellett nekik valamit mondani, hiszen Jézus éppen most „alázta meg” őket: „Aki bűntelen közületek, az dobjon rá először követ.” Sötétségben járni annyi, mint kővel a kézben járni. Az élet világossága pedig a házasságtörő asszonynak ezt jelentette: „nem ítéllek el téged, menj el, és többé ne vétkezz!” Ha Jézus nem járt volna arra, azt az asszonyt simán megkövezik. Mert nagyon kritikusak tudunk lenni, amikor mások bűne kerül terítékre.

Tegnap egy 16 éve börtönben élő ember tett bizonyságot a világosságról. Élmény volt hallgatni. Jobban, főleg meggyőzőbben prédikált, mint a papok. Többek között ezt mondta: az emberek szeretik a bűnt, s gyűlölik a bűnöst. (Csak egy szót mondok: korrupció!) Isten viszont gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst. Aztán még azt is mondta, hogy „ahol az Úr lelke, ott a szabadság”. Egyáltalán nem úgy beszélt, mint aki fogoly. Nekem úgy tűnt, hogy ő, ott a váci börtönben szabad, nem úgy, mint mi, akik itt kint inkább rabok vagyunk, mint szabadok. Rabjai önnön gonoszságunknak! Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy ahol az Úr lelke, ott a világosság. Jézus az Ő lelkével kezd működni! Aki követi, nem jár sötétségben, és övé az élet világossága. Ámen.