Weltler Sándor igehirdetése – Malomsok, 2009. 11. 15.

Hegyezd jól a füled! Hallod az Atyát? Nem? Én sem! Jézus azonban hallja. És a "halottak", "akik a sírban vannak" is "hallják" és "hallani fogják", mégpedig úgy, mint "az élet melódiáját", mely az igéből árad. Tehát nem a fekete zongorából ömlik, hiszen bennünk nem "száz élet kergetőz"! Nekünk csak egy életünk van, s ez az egy is gyorsan múló és sok fájdalommal teljes. Az igéből áradó élet ezzel szemben "örök virágzás".

Jézus tehát hallja az Atyát. Mi következik ebből? Először: reménység! Remény, amely a halottaknak, a sírban levőknek életet jelent. A halottak alatt nemcsak a sírban lévőkre kell gondolnunk, a Lázárokra, hanem a "LÁZÁROS NINCSEINKRE", tehát az élő halottakra, akik még mindig nem értették meg Jézus szavát: "Kevésre van szükség, valójában csak
egyre." (Itt lehetne és kellene feltenni a két megkerülhetetlen kérdést: Van-e halál a keresztyén élet előtt? És: van-e halál a keresztyén élet után?)

Mi következik még abból, hogy Jézus hallja az Atyát? Másodszor is: reménység! Remény, amely az élőknek ítéletet jelent. Milyen értelemben adhat reményt az ítélet? Abban az értelemben, ahogyan Jézus Jn 9,39 szerint kijelentette: "Én ítéletre jöttem a világba, hogy akik nem látnak, lássanak." (Ezért is pontosabb a kérdés: "van-e élet a halál előtt?", mint a megszokott: "van-e élet a halál után?"!)

Ki mint él, úgy ítél. Jézus él és ítél, mert mindkettő megadatott neki. Az élet és az ítélet. Az élet úgy, hogy neki önmagában legyen élete. (Önmagában, de nem önmagától és nem a maga akaratából!) És az ítélet is, mivel neki adatott minden hatalom mennyen és földön.

A Fiúnak tehát egyrészt élet adatott. Sőt: benne élet volt, mert ő az Isten Fia. Mint Isten Fia hallatja hangját, hogy a neki adatott élettel életre keltse azokat, akiket akar. Jézus élte életünknek. Az ő élete a világosságunk!

Ugyanakkor hatalom is adatott neki az ítéletre, mivel Emberfia! Jézus az igazságos ítéletének a hangját is hallatja. Akik hallják, már itt és most az ő ítélőszéke előtt állnak. Azok is, akik hisznek őbenne, és azok is, akik nem. Sokan tudják és vallják, hogy nekünk egy napon meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, amikor a jót cselekvők életre, a rosszat cselekvők ítéletre fognak feltámadni. Azt már kevesebben tudják és hallják, hogy már most is zajlik, mert "az ítélet azt jelenti, hogy a világosság eljött a
világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a gonoszok voltak a cselekedeteik. Mert aki rosszat cselekszik, az gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjék a cselekedete". (Jn 3,19-20)

A mai vasárnap evangéliumából tehát kettős vigasztalás árad. Amikor valaki bajban van, s a mentők keresik, addig van remény, amíg hangokat hallanak, amíg életjeleket tapasztalnak. Ha a bánya vagy barlang mélyéből már nem jönnek hangok, az nagyon rossz előjelnek számít. Mindez fordítva is igaz! Ha a bajban lévő nem hallja a mentők közeledését, még jobban kétségbe esik. Ha nem jönne hang az égből, az Atyától, akkor valóban el kellene mondanunk: végünk van. Jézus hallja, tehát jön még hang az Atyától. A másik vigasztalás, hogy mi, akik halottak vagyunk, akik a sírban vagyunk (lelki értelemben), halljuk Jézus hangját. S aki meghallja, él. Él testben és lélekben, él életben és halálban. Kivéve azokat, akik megkeményítik az szívüket, s nem hallják az ő hangját, a lélekben halottakat. Ez utóbbiak azok, akik az Emberfia ítéletében vakká tétetnek, hogy látván ne lássanak, akik bűneikben fognak meghalni, akinek megmarad a bűne, hogy beteljesedjék Ézsaiás szava! "Megkeményítette szívüket, hogy ne értsenek a szívükkel, meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket." (Jn 12,40)

"Legutolsó menedékünk" - Jézus. Ő a mi reménységünk, ő az örök életünk sziklavára. Ahogyan énekeljük is: "Jézus én bizodalmam, örök életre vezérem, őbenne van nyugalmam, mert vele azt mind elérem, ami itt vigasztalhat, holtomban boldogíthat." A másik út
sokkal keserűbb és fájdalmasabb. Be nem vallottan is nagyon fáj! Hogyan is zárul a reménytelenség himnusza? "Hallja, míg él. Azt tagadta meg, amit ér. Elvonta puszta kénye végett kívül-belül menekülő élő elől a legutolsó menedéket."

Időszerű és gyönyörű költői kép: "kívül-belül menekülő élő"! Lesz-e bárka, vagy marad a koporsó? - teszik föl ma egyre többen a kérdést. Jézus vigasztal: hallják és hallani fogják! Nem a világ sóvárgását, sóhajtozását és nyögését, hanem az Isten Fia hangját. Aki nem hisz, hát "hallja, míg él", hogy nagyon fáj! Aki hisz, reménykedjék abban, aki él és ítél, aki nem hazudik nekünk, amikor így szól: "halottak hallják az Isten Fia hangját",
és "akik a sírban vannak, hallani fogják az ő hangját".

Nincs életünk az ő élete és ítélete nélkül. Neki azonban van. Van élete önmagában, és ráadásul még hatalmat is kapott arra, hogy ítéletet tartson. Senki ne felejtse el: eljön az óra! Ámen.