Weltler Sándor – Pünkösd második ünnepén - Lk 12,32-34

A kulcsszó: ad. Ad Szentlelket. Erről volt szó tegnap. Nektek adja az országot. Erről lesz szó ma. Egy evangélikusnak azonnal meg kell hallania ebből az igéből Luther énekének befejező sorait, éspedig József Attila fordításában.  "Jóhír, nő, család, jószág, test, világ veszhet - vihetik veszendő kincseik! Miénk marad az Ország." Az első kérdésre máris megkapjuk a választ: Jézus az Isten országáról, a mennyről beszél. Nem a csillagokat hozza le nekünk az égről, hanem a mennyországát ígéri oda a kicsiny nyájnak. Hogy kié lesz ez az ország, szegény Magyarország, szomorú Magyarország, azt senki nem tudja megmondani. Nemcsak országrészeket, de egy egész országot is el lehet venni a népétől. Évtizedek óta Tibet Kína része. Magyarország évszázadokon nagy átjáró-ház volt. Ma is az. Gazdag földjére, vizeire sokaknak fáj a foga. Sajnos, nagyon úgy néz ki, hogy mindez nemsokára már nem a magyaroké lesz. Isten igéje nem tud ma nekünk arra nézve garanciát adni, hogy megmenti országunkat. Sehol nincs benne a Bibliában, hogy a Kárpát-medencét a magyaroknak adta az Isten úgy, mint a Szentföldet, az Ígéret földjét az ószövetség népének. Az akkori ígéret valóban egyetlen népnek szólt, amelyet Isten teljesített is. Hogy utána mi történt, arról most ne beszéljünk, mert nem tartozik a mai nap témájához. Két tényt azonban leszögezhetünk. Az egyik: ha az Ígéret földjére bevitt nép hűtlenkedik, maga Isten az, aki szétszórja őket. A másik: emberi erővel és hatalommal soha nem lehet ellensúlyozni Isten ítéletét. Az alatt csak meghajolni lehet.

Az Újtestamentum Isten választott népe a kicsiny nyáj. Tehát nem a többség, hanem a kisebbség! Nem egy nép, hanem a gyülekezet. Nekik fogja adni azt az országot, amelyet szerzett. Efelől senkinek nem legyen semmi kétsége. Azért ment el, hogy nekünk helyet készítsen!

Különös, hogy Jézus a kicsiny nyájat előre menekíti. Két veszély is fenyegeti őket. Az egyik tolvaj, a másik a moly. Mindkettő nagy ellensége a vagyonnak, az erszénynek. A tolvaj lop, a moly elértéktelenít. Hamar beállhat a volt, nincs állapot.

Ki a tolvaj, ki a moly? Először is azokra kell gondolni, akik elveszik az emberek pénzét. Ma tőlük nyögnek, szenvednek az országok. Sovány vigasz, hogy nemcsak nálunk. Tolvaj bandák garázdálkodnak körülöttünk, akik különféle trükkök százaival anyagilag teszik tönkre az embereket. Jézus nem arra tanítja a gyülekezetet, hogy szálljanak szembe velük, hanem arra, hogy adják el a vagyonukat, és adjanak belőle alamizsnát. Akinek nincs semmije, attól nem lehet elvenni! Lehet mosolyogni Jézus "ötletén", de a kincseinket csak akkor tudhatjuk biztonságban, ha odaadtuk őket másoknak, s begyűjtöttük "lázáros nincseinket". A kicsiny nyáj kincse az, ami nincs! Akiknek valóban semmijük nincsen, mégis minden az övék itten!

A tolvaj a Szentírásban az ördög, aki elsősorban nem a pénzre specializálta magát, hanem az igére. Ne féljetek tehát attól a tolvajbandától, amely a földi kincseiteket rabolja. Attól a tolvajtól féljetek, aki e kincseken túl az igét, azt a bizonyos országot is ki tudja lopni a szívetekből. Bűnbánattal kell megvallanunk, hogy Isten mai népe inkább engedett az ige-tolvajnak, mint a többieknek. Rossz üzletet csinált: a kevésbé értékest védte az egy szükségessel szemben. Talán azért is került ma abba a helyzetbe, hogy az is elvétetik tőle, amiről azt gondolta, hogy az övé. Megint Jézusnak lett igaza, aki erről így tanított: akinek nincs, attól még az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé.

Jézus tehát nem azt tanítja, amiről Luther hívő szíve olyan szépen énekel. Arra buzdítja a kicsiny nyájat, hogy ne várja meg, amíg elveszik tőle, hanem önként adja oda. Mert ha nem ezt teszi, a tolvaj és a moly fognak végezni vele.

Végül tegyük föl még a kérdést: ki a moly? Szerintem az idő, az idő vasfoga, amely nemcsak a pénzeket tudja devalválni, hanem mindent romba tud dönteni. Igen, igen: előbb-utóbb romba dől, mit ember keze épít. Jézus olyan erszényről beszél, amelyet a moly nem tud megrágni. Melyik ez az erszény? Természetesen a nincs-erszény! Amikor Jézus a tanítványait kiküldi, nem tarisznyázza föl őket. Üres kézzel kell elindulniuk. És nem volt hiányuk semmiben! Mint az első gyülekezetekben! Pedig nem rendeztek gyűjtéseket, mivel mindenük közös volt. Lehet rajtuk mosolyogni ebben a rongyrázó világban, de ha így folytatódik, nem sokáig fogsz nevetni rajtuk!. Közel az óra, amikor a moly-idő ismét elvégzi a maga munkáját.

A nagy kérdés: hova húz a szívünk? Mert ahol a kincsünk, oda. Vagyon és erszény. Ez ma a fősodor, a fő irány. Van azonban egy másik is: a gyülekezet, a kicsiny nyáj. És övé az ország! Ámen.