Weltler Sándor – 2009. május 10. – Jel 15,3-4

Isten igéje az éneklés vasárnapján ma elsősorban a csendre tanít. Ahogyan a csalogány énekét "erdő mélyén, esti csendben" lehet hallgatni, úgy a Győztes győzelmét ünneplő győztesek énekét is. Mondják: beszélni nehéz. Így igaz, de hallgatni még nehezebb. És énekelni is nehéz. Ez is igaz, de a mások énekét szépnek tartani sokkal-sokkal nehezebb. Az első feladat tehát e vasárnapon, hogy "szoktatjuk a szívünket a csendhez". Händel egy alkalommal azt a megbízást kapta, hogy írjon a király tiszteletére egy ünnepi zenét csapataik katonai sikere alkalmából. A mű megszületett, amelyet aztán a király és az udvara nagy örömmel hallgatott meg. Mert a csata eldőlt. Győztek! A győztes csapata immáron énekelve közeledik. Nekünk az a "dolgunk" hogy csendben hallgassuk meg ezt az isteni örömódát. 

Azt nem tudom megmondani, hogy a győztesek hány szólamban éneklik ezt az éneket, de abban egészen biztos vagyok, hogy nem egy, hanem két éneket énekelnek. A mű, amit itt hangzik kéttételes. Mert Mózes éneke nem a Bárány éneke, és a Bárány éneke nem Mózes éneke. A győztes Bárány győzelmi énekét a győztesek Mózes énekével együtt éneklik. A sorrend sem mindegy. Először Isten szolgájának, Mózesnek az énekét adják elő, utána a Bárányét. Biztos vagyok benne, hogy a két ének nem egyszerre hangzik! A győztesek nem énekelték bele a Bárány énekét Mózes énekébe, és nem énekelték bele Mózes énekét sem a Bárány énekébe! Amíg Mózes éneke szólt, addig a Bárány és éneke nem szót. Amikor pedig a Bárány éneke szólt, akkor meg Mózes és az ő éneke hallgatott. Az sem kétséges előttem, hogy ők ketten, Mózes és a Bárány, egymás énekét szépnek tartották és tartják. És a győztesek is éppen így vannak vele, mert még nem írtak szebb éneket a törvény és evangélium "dalánál"!

A győztesek tehát az "énekek énekét" éneklik! Két ének, mely két különböző hangnemben íródott, de a Szerző ugyanaz! Az ének, ahogy hallhattuk, így kezdődik: "Nagyok és csodálatosak a te műveid mindenható Úr Isten." Elgondolkodtunk-e már azon, hogy Mózes törvényének évezredek során nem volt szüksége törvénymódosításra? Úgy jó, ahogy van. Ha voltak is olyanok, akik szigorítani vagy gyengíteni akartak rajta, csak rontottak az eredeti szövegen! Hasonlóan Jézus evangéliuma: örök. Nem volt, és nincs szükség evangélium-módosításra! Pedig hányan próbálkoztak és próbálkoznak vele! És mennyi minden változott és változik meg az idők folyamán. Isten törvénye és evangéliuma mégis az maradt, ami és aki! Szent törvény és szent evangélium, amelyet a népek csak tisztelhetnek, amely előtt csak leborulniuk volna szabad. A hangversenytermekben az előadóművészek szoktak meghajolni, miközben a közönség tapsol. Nem kétséges, hogy Isten szeretete szent törvényében és evangéliumában hasonló módon hajolt le hozzánk, ami előtt a népek itt és most meghajolnak. Képzeljünk el a Győztes olyan bevonulását, amikor a tömeg nem harsányan kiabál, éljenez, integet, hanem meghajol és letérdel. Képzeljünk el egy olyan csodálatos hangversenyt, amikor a mű elhangzása után a közönség (esetünkben: közösség) nem eszeveszetten tapsol, hanem csendben meghajol a nagy mű előtt. Isten szeretetének ugyanis nincs népszerűségi mutatója, mint ahogyan a Győztes húsvéti énekének sincs tetszésindexe!

Krisztus-kereszt az erdőn. "Elröpül" előtte apa és fia, egy igen, egy nem. A dacos fiú elmulasztja levenni a kalapját. És mi történik? Amit elmulasztott, ma pótolja. A versben kalaplevéve mélyen meghajol a kereszt előtt! Az igent esetünkben Jézus mondta ki. Mi, akik nemet mondtunk, jobban tesszük, ha hallgatunk. Mert ez a csend Isten nagy hatalmának az elismerése, legjobb kifejezhetősége!

Ne éljenezz, ne tapsolj! És ma kivételesen ne is énekelj. Hallgass! Hallgasd az Isten hárfáival kísért győzelmi éneket, Mózesnek, Isten szolgájának és a Báránynak az énekét. Mondd a menekülő tanítványokkal: "Maradj velünk Urunk, mert esteledik!" S ebben az esti csendben hallgasd a csalogány "édes dalát". Mostanában nálunk sok minden az elmúlásunkra utal. Száll a kakukk fészkére! Ki lesz kakukk vesztére? S nagyon úgy tűnik, hogy mi! (Kár! Hess, madár!) A vigasz ez a "mégis": "Ereszkedik le a felhő, hull a fára őszi eső, hull a fának a levele, mégis szól a fülemüle." Ámen.