Weltler Sándor – 2009. december 31. – Zsolt 62,6-13

Iránban járt egy ismerősöm. Elmondta, fényképeken meg is mutatta, amit látott. "Ez pedig a hallgatás tornya" - tartotta elém egy fényképet. Az mi? - kérdeztem tájékozatlanságomban. Az igazság elég visszataszítóan hangzott. Ismerősöm elmondta, hogy régen, ha valaki meghalt, ide hozták föl, erre a hegyre, és minden ceremónia nélkül kiterítették a hallgatás tornyának tetejére, tisztességest tisztességtelen, tisztességtelent tisztességes mellé téve. A többit pedig rábízták a madarakra. ("Ahol a test, oda gyűlnek össze a saskeselyűk is." (Lk 17,37) Látva megrökönyödésemet, gyorsan hozzátette: ma már természetesen nem így "temetnek".

"Egy év sírján zengi énekünk, nagy Isten, dicsőségedet" - énekelték a gyülekezet még néhány évtizeddel ezelőtt Gyurátz Ferenc közismert énekét, melyet (sok más szép énekkel együtt) azóta már a hallgatás tornyába száműztek. Pedig óév este ez a dolgunk. A tetemet, amelynek ezúttal 2009 a neve, föl kell juttatnunk a hallgatás tornyába - madáreleségnek! Ilyenkor illő volna valamiféle meghatottságot érezni, hiszen mégiscsak 365 napot adunk át az enyészetnek, de ki sír akkor, ki hullat krokodilkönnyeket, amikor egy az átlagosnál is tisztességtelenebb halottat kell eltemetnie. "Rongyember" volt, sirassa a hóhér! Talán nem tévedek, amikor azt mondom: sokan várták már 2009 halálát. Hála legyen az Istennek azért, hogy néhány óra múlva bevégzi! Nagy igazságtalansága a földi éveinknek, hogy a tisztességtelen évek ugyanoda kerülnek, ahová a tisztességesek. Nem csoda, ha költő így énekelt: "Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Miért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis." (József Attila) Hasonló hangnemben énekel Dávid: "Csak pára az emberek élete, hazug látszat a halandóké. Ha mérlegre kerülnek, a páránál is könnyebb mindegyik. Ne bízzatok zsarolt javakban, rablott holmival ne kérkedjetek! Ha gyarapszik is a vagyonotok, ne bizakodjatok el!" Józanságra intő szavak! Isten mérlegén még a tisztességes is pillekönnyűnek bizonyul, a páránál is könnyebbnek. Amikor egy év sírján zeng énekünk, a gyülekezet elsősorban nem a 2009-es évet siratja, hanem azt a letagadhatatlan tényt, hogy megméretett, és könnyűnek találtatott. Ahogyan idézett énekünk 6. versszakában hangzik: "Bevalljuk, hogy a múlt emléke méltán kelt vádat ellenünk. Sokszor lankadt lelkünk hűsége, s törvényed ellen vétettünk." Még ennek a nagyon nyomorult évnek a tisztességtelenségével sem feledtethetjük saját felelősségünket, mulasztásainkat, sok-sok vétkünket. Múlt és jövő határán lelkünk és lelkiismeretünk nem a kialakult (vagy inkább kialakított) helyzetért nyugtalan, hanem a vétkei miatt. A hallgatás tornya fölött köröző vijjogó madaraknál is hangosabban szólal meg ma bennünk a lelkiismeret hangja: "Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem!"

A gyülekezet útja az év utolsó órájában a hallgatás tornya felől Isten csendje felé tart. A hallgatás olyan, mint temetők némasága, ezzel szemben Isten csendje, mint mindig, beszédes csend! Nyilván nem véletlenül írta énekszerzőnk a szövegét a Légy csendes szívvel, légy békével dallamra. Hiszen Dávid is azt énekli: "Csak Istennél csendesedik el lelkem, tőle kapok reménységet. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom." Van, amikor Isten hallgat. A megváltás jele, a kereszt, a hallgatás hegyén, a Golgotán állítatott föl, ahol az Isten nagypénteken hallgatott. Most is egy hegyre visz föl bennünket, de nem a hallgatás hegyére, hanem arra a hegyre, ahol elcsendesülhet a lélek. Ahol az örömhírhozó lábának lépteit lehet hallani, ahol a lélek csendjében Isten igéje hirdettetik, hogy mi azt halljuk, s bátran valljuk. Mit is? Hát azt, amiről a hívők évezredeken át énekelnek: Isten a mi oltalmunk és erősségünk. Amit Luther így írt a papírra: Erős vár a mi Istenünk!

Óévi utunk a hallgatás tornyából a csend tornyába vezet, 2009. esztendő ravatalától az élő, örök Isten templomába, szent igéjéhez, ahol minden Isten után sóvárgó szív megtalálhatja a lélek csendjét, nyugtalan szívünk a nyugodalmát, vagy ahogyan a költő mondja: "szívének boldogságos, vágyott a békességét". (Ady) Ahol egy másik költővel szólva "olyanok lesztek, mint a szívverés: nyugalma működés, és működése nyugalom". (Weöres Sándor) 2009 halálára a legjobb feletetet a hallgatás! Az Istennek adott, adandó legszebb válasz viszont a lélek csendje, a szív bizodalma, a hit megvallása: Isten a mi oltalmunk és erősségünk. Mindez pedig nem a beletörődés szava, hanem az Istennél elcsendesülő lélek boldog megnyugvása, élő reménysége.

Nekünk nincsenek halottaink. Nálunk az élők az elhunytakkal együtt Isten kezében vannak. Nem a hallgatás tornyába kiterítve, hanem valahol az Isten közelében, a lélek csendjében elszenderülve. Meg kell különböztetnünk a test halálát a lélek elszenderülésétől, az ember halálát a Krisztus halálától, a sok tisztességtelen kimúlásától az egy tisztességes elmenetelétől. Mindez a Golgota keresztjein jól tanulmányozható.  Ámen.