Vető István – Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap (Biblia-vasárnap)

Létrehozás: 2009. november 12., 22:27 Legutolsó módosítás: 2009. november 12., 22:27

Ám 8, 11-12 – 2009. 10. 25.

Ám 8,11-12                       Mátyásföld, Cinkota                             59, 9,

(ApCsel 8,26-38)                     2009. október 25.                              279, 291

(Jn 20,30-31)  Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap

                                              Biblia-vasárnap

                                                             

 Jézus megelégít igeéhségünkben       

Bevezetés: Nem könnyű a kis gyermekeknek megtanítani, hogy ne válogassanak az ételek között, hanem mindent megegyenek, amit szeretettel eléjük tesznek szüleik, nevelőik. Ki ne próbálkozott már azzal a pedagógiai eszközzel, amikor a gyermekek meg sem kóstolták az ennivalót, hogy „jó, akkor most éhezni fogsz, édes fiam!... eszi – nem eszi, nem kap mást...” Bizonyára voltak olyan esetek, amikor megoldást jelentett ez a módszer, s engedett a makacsság...

Ámósz próféta két fontos élelmiszert emleget: a kenyeret és a vizet. Mindkettő igen nagy becsben volt Izráelben, de minden nép számára úgymond szent eledel. Mi is úgy tanultuk, gyermekeinket is úgy tanítjuk, hogy mindkettőt becsüljék meg, ne pazarolják, ne bánjanak velük méltatlanul.

Ez talán napjainkban különösen is hangsúlyossá válik, amikor annyiféle kenyeret vásárolhatunk, s bizony csak egyikről-másikról mondhatjuk el, hogy nemcsak látszatra, a szemnek kívánatos, hanem valóban jó, egészséges és tápláló. A vízzel kapcsolatban hasonló módon gondolkodunk. Nagy érték a jó víz. Amikor Zalameggyesre látogattam egy idős testvérhez, sosem mulasztottam el, hogy kérjek egy pohár vizet abból a kútból, amelyet még őseik ástak az udvaron, amely vizéhez hasonlót még nem ittam. Itt – Budapest szélén – sokan vannak, akik házilag tisztítják a vizet, mert jogosan aggódnak a csapból nyert folyadék minősége miatt.

Ilyen nagy becsben tartjuk a kenyeret és a vizet. Ó, milyen nagy bajba is kerülnénk, ha egyik vagy másik elérhetetlenné válna a számunkra! Amikor még nem voltak ünnepnapokon is nyitva tartó üzletek, bizony nagyon kellett arra ügyelni, hogy megfelelő mennyiséget vásároljunk a következő nyitásig. S ha tartósan hiányzik a kenyér és a víz – ínségről beszélünk.

1. Igeéhség korszakában élünk. Nem kenyérre és vízre éhezünk. Ha elbeszélgetünk magányos idősekkel, egyedülálló emberekkel, útjukat kereső fiatalokkal, iskolásokkal, akik mellett csak elsuhannak a szüleik, s akik életük nagyobb részét intézményben töltik, leginkább arra az ínségükre panaszkodnak, hogy nem hallgatják meg őket, s nincs, akik megszólítanák őket.

Ha mélyebben vizsgáljuk a nélkülözők belső világát, azt tapasztaljuk, hogy még nagyobb az ínség a lelkekben: tanácstalanság, reménytelenség, céltalanság jellemzi korunk emberét. Arról pedig még kevesebben mernek beszélni, hogy valóságos igeéhség van bennük. Talán nem is merik bevallani, hogy kíváncsiak Isten igéjére, a Mindenható szavára, egy olyan kijelentésre, amelyhez nem férhet kétség, amelyre biztosan lehet támaszkodni, amely utat mutat.

Nagyon érzékletesen fejezi ki korának legfőbb dilemmáját a próféta: „Támolyognak északtól keletig...”. Furcsának tarthatnánk, hogy nem egymással szemben álló égtájakat említ, hanem északot és keletet. Ha azonban képzeletben rátekintünk a térképre, északon ott látjuk Damaszkuszt, keleten pedig Asszíriát, a két vallási központot: a Nap és a Hold kultuszának bölcsőjét. Így már érthető, miért ezeket az irányokat emlegeti Ámósz!

Bolyonganak, és keresik az Úr igéjét, de nem találják. Hogyan is találnák ott, ahol pogány kultuszt gyakorolnak, ahol a teremtményt imádják a Teremtő helyett?! Ez a bolyongás jellemzi mai világunkat is. Számtalan vallási áramlat, ideológia kínál megoldást a mai ember problémáira. De hiába keresik – nem találják!

Csoda hát, hogy elhalkul Isten igéje?! Nem Isten büntetése az, hogy elhallgat, s megvonja tőlünk szavát, hanem maga az ember lett hűtlenné, és ő „hallgattatta el Istent”.

Vajon ez lenne a mi sorsunk is? ... 

2. Földre jött az ige.  Jézus a „Logo"”, akiről János tett bizonyságot evangéliuma elején, a Prológusban: „Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott”. Ez az igazi evangélium! Igeéhségünkben az Úr megszánt bennünket, és Ő maga indul el felénk Igéjével – aki nem csupán egy halott szó, hanem élő, hús-vér valóság, ember és Isten egy személyben, aki által cselekszik az Úr. (Hiszen az ige cselekvést jelentő szó!)

Ez az ige adatott számunkra! Kezünkbe vehetjük, olvashatjuk, hallgathatjuk, beszélgethetünk róla, érezhetjük hatását az életünkben, a környezetünkben.

De vajon megérint e bennünket ez az ige? Kielégíti-e igeéhségünket? Az etióp kincstárnok története bemutat egy embert, aki igeéhségben szenved. Valószínűleg egy prozelitáról van szó, aki ugyan nem zsidónak született, de azonosult a zsidó vallás tanításával, és gyakorolta kultuszát, eljárt az ünnepekre, követte az előírásokat. Minden bizonnyal egy ilyen jeruzsálemi „zarándoklatról” tartott hazafelé, amikor a Lélek odaküldte hozzá Fülöp apostolt. 

3. Nincs igeínség. Evangéliumi ige: … Miért írattak tehát meg ezek? Azért, hogy enyhítsék igeéhségünket. Ne panaszkodjunk! Nem vonta meg tőlünk Isten az igét! Ott van, elérhető közelségben!  

Befejezés: Éljünk vele, táplálkozzunk vele! 

                                                                                  Ámen

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben